továbbhajtott

2020.11.25. 13:19

Cserbenhagyás Zalában: Felelősségre vonják a sofőrt

Cserbenhagyás miatt vonják felelősségre azt a sofőrt, aki baleset után nem állt meg.

Arany Gábor

A cégtörlések mellett a cégalapítási szám már-már stabilitást jelez Illusztráció: archív

A szerencsés kimenetelű ütközés idén július 31-én délben a 75-ös számú főúton történt.

Egy 48 éves zsámbéki férfi pótkocsis járműszerelvénnyel Zalaegerszeg felől Lenti irányába tartott és az 59. kilométerhez közeli hídnál – ahol az úttest 5,8 méter széles és a szűkületre jelzőtábla is figyelmeztet – a bal oldali visszapillantó tükrével nekiütközött a szemből érkező járműszerelvény bal oldali visszapillantó tükrének. Az ütközéstől a másik jármű visszapillantó tükre becsapódott a bal oldali ablakba, betörte azt, keletkező az üvegtörmelékek testszerte rászóródtak a sofőrre, aki nem sérült meg, de ennek lehetősége fennállt. A betört ablakú járműszerelvény sofőrje az ütközés után fékezett, és a balesettől nem messze megállt, míg a zsámbéki férfi továbbhajtott, bár ő is észlelte az ütközést, amitől a bal oldali tükre megrongálódott.

A megyei főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba által ismertetett vádirat megfogalmazása szerint a zsámbéki sofőr anélkül távozott, hogy hitelt érdemlő módon meggyőződött volna arról, a baleset következtében más személy megsérült, vagy veszélybe került és emiatt segítségnyújtásra szorul-e? A férfi ellen az egerszegi járási ügyészség cserbenhagyás miatt emelt vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!