Lányokat is molesztált

2018.12.05. 07:00

Nyilvánosan maszturbált a tini több zalaegerszegi általános iskolánál

Kislányokat molesztáló kamasz fiú ellen emelt vádat a minap a megyei főügyészség.

Arany Gábor

Fotó: Pixabay

A megyei főügyészség által kiadott tájékoztató szerint a 17 éves fiú a tavalyi év nyarától ez év május elejéig rendszeresen, legalább tíz alkalommal megjelent a megyeszékhelyi Liszt Ferenc iskolánál. A kerítés mellől leste a diáklányokat és közben igyekezett magának testi örömöket szerezni. Hasonlóképpen cselekedett a Dózsa iskolánál is, ahol a vádirat szerint egy ízben bukkant fel. Itt a parkolóból kísérte figyelemmel a gyerekeket és közben foglalkozott saját magával.

Ez év február 28-án dél körül a Balatoni útra vezető járdán egy szemből érkező kislány előtt ragadta meg magát, május 3-án a Hegyalja úton mutogatta nemi szervét három, padon ülő kislány előtt. Március 5-én kora este erőszakra is ragadtatta magát. A Liszt iskolától követett egy hazafelé tartó 12 éves kislányt, s amikor a lépcsőházban utolérte a gyereket, lefogta, benyúlt a kabátja alá, testszerte tapogatni kezdte. Szerencsére a kislány, hogy szabaduljon támadójától, kiabálni kezdett, mire a fiú elmenekült. Másik alkalommal a Fejér György utcától követett egy kislányt, és többször megtapogatta a fenekét.

A főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba közölte, a megyei főügyészség a fiú ellen szexuális erőszak bűntette, illetőleg szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat. A szexuális erőszak alapesetben kettőtől nyolc évig évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában