2025.03.21. 14:00
Ősi módszerrel védekeztek a fagykár ellen Zalában
A hét elején száraz, sarkvidéki hideg levegő áramlott be az ország légterébe és fagykár veszélyeztette a növényeket. A becsehelyi Harcz Endre viharvadász a fagykár ellen speciális módszerrel védekezett a kertészetében. Hogy pontosan hogyan, az cikkünkből kiderül.

Látványos védekezés a fagykár ellen Becsehelyen
Fotó: Harcz Endre
Harcz Endre a fagykárral kapcsolatosan elmondta: kedden reggelre már országszerte fagyott, Zala vármegye területén -2, -3 Celsius-fokos minimum hőmérsékletet mértek. Ez még nem jelentett volna fagykárt, ennek ellenére a becsehelyi kertészetükbe kiültetett káki- (datolyaszilva-) fáknál és a kiviültetvényükben védekeztek a fagy ellen, mivel attól tartott, hogy hidegebb lesz.

Fotó: Harcz Endre
Fagykár: kevésbé hűlt le a levegő
– Szerencsére egész éjszaka kitartott a szél, pont csak annyira, hogy kicsit lengedezett, így kevésbé hűlt le a levegő – mondta. – A védekezésünk a legősibb módszer: tüzeket raktunk, melyek hőt és füstöt kibocsátva megakadályozták a rügyek elfagyását. Illetve a kisebb fák köré karókat vertünk, és körberaktuk őket kartonpapírral, így védtünk a növényeket a fagytól. Ez a módszer ugyan sikeres volt, de így a nagyobb fákat nem tudtuk védeni.
A rügyet kellett védeni
Hozzátette: a kivi és a káki esetében nem a konkrétan a virágot kell védeni ilyenkor, hanem azt a rügyet, melyből kifejlődő hajtáson lesz majd a virág. Ha ilyenkor lefagy a rügy, akkor nyilván virág sem lesz májusban.
Nem akarta a véletlenre bízni
– Szerdára virradó éjszaka már nem tartottam az érintett területen komoly fagykártól, mivel már lényegesen enyhébb levegő érkezett fölénk – folytatta. – Viszont nem akartam a véletlenre bízni, mert ilyenkor akár 1 Celsius-fokos tévedés is komoly következményekkel járhat. Így amikor hajnali 1 óra környékén -1,5 Celsius-fokot mutatott a területen elhelyezett pontos, hitelesített hőmérőnk, akkor begyújtottuk a tüzeket. A teljes szélcsendben lassabban égtek a tüzek, viszont a hő és a füst felfelé száll, és nem viszi el a szél, így hatékonyabb a védekezés. A szerdára virradó éjszakán végül ugyanúgy -2 és -3 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet. Ez az érték komoly fagykárt nem okozott volna.

Fotó: Harcz Endre
Nagykanizsán extrém hideg volt
Harcz Endre kiemelte: szerdára virradó éjszakán a nagykanizsai meteorológiai állomáson -7,2 Celsius-fokos minimumértéket mértek, hiszen az állomás a Kanizsai-medence alján, a Principális partján, fagyzugos helyen van. Mint ismert, a sík, lapos területeken, a völgyekben, medencék alján az ilyen derült, szélcsendes éjszakákon jóval hidegebb van, mint a dombokon, azok oldalán és a dombtetőkön. A füstölés, tüzelés nagyon sikeres módszer, de be kell tartani a biztonsági szabályokat, a gazdák egészen hajnalig őrzik a tüzeket és beavatkoznak, ha kell.