Nem úsztuk meg szárazon

2018.06.13. 07:54

Durva vihar csapott le kedden Zala megyére

Kedden délután még igazi strandidő volt, ám estére csúnyán leszakadt az ég.

zaol.hu

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Dörgött és villámlott az ég, a szél a fákat sem kímélte. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyan előre jelezte az égindulást, mégis hirtelen csapott le a vihar megyénkre. Szerencsére csak néhány óráig tartott, ám nagymértékű lehűlést hozott magával.

A katasztrófavédelem honlapja szerint még mindig tart a viharkárok felszámolása szerte Zala megyében. Zalatárnokon például két helyre is vízeltávolítás céljából riasztották a tűzoltókat. Hévízen is akadt dolga a katasztrófavédelemnek, egy pincéből kellett vizet kiszivattyúzniuk, míg Vasboldogasszonyon, Becsvölgyén és Nagykanizsán kidőlt fákhoz hívták ki őket.

Olvasóink is több képet megosztottak velünk a viharról. Többek között, Rédicsen is az úton állt a víz.

Fotó: Tóth Éva Anikó

Keszthelyen sem volt jobb a helyzet, a víz csak úgy hömpölygött. Olvasónk videón is megörökítette az esetet.

Fotó: Olvasó

Szerda reggelre a Zala folyó is megáradt. A vízszint nagyon magas, néhány helyen a fákat is belepi.

Fotó: zaol.hu

A viharnak persze van szép oldala is:

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Sajnos még nincs vége, az idökép.hu előrejelzése szerint a szerdai nap folyamán újabb zivatarokra lehet számítani. A MET.hu felhőszakadás miatt adott ki figyelmeztetést Zala megyére. A meteorológia csütörtökre sem jósol strandidőt, a kellemes szerdai 26 fok után, 19-re hűl a levegő, ráadásul újabb esőzésre kell számítanunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában