Útmutató a felméréshez

2018.07.23. 11:00

Zalában országos viszonylatban is jelentős a vadkár

Hónapokon belül megjelenhet az egységes vadkárfelmérési útmutató, amely új alapokra helyezi majd a vadkár felmérését.

ZH

A vad túlszaporodása miatt folyamatosan nő a térített vadkár Illusztráció: Shutterstock

Erről tájékoztat honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Mint írják, az útmutató alkalmazásával javulhat a földhasználók s vadgazdálkodók közötti viszony, és csökkenhet az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan növekvő tendenciát mutató vadkár, mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke egy konferencián.

A vad túlszaporodása miatt folyamatosan nő a térített vadkár Illusztráció: Shutterstock

A vad túlszaporodása miatt az utóbbi két évtizedben szinte folyamatosan növekedett a térített vadkár, ez tavaly megközelítette a 2,6 milliárd forintot. Ennek negyede egyetlen megyében, Somogyban realizálódott, ezt Zala és Baranya megye követte a sorban, 13-13 százalékkal. Az országos vadkár több mint fele tehát három megyében koncentrálódik – fogalmazott Győrffy Balázs.

A vadkár kérdéskörét a 2015-ben elfogadott új vadászati törvény új alapokra helyezi. Ennek legfontosabb elemeként a jogszabály rögzíti: a vadállomány nemzeti értékünk és a természetes életközösségek része, megjelenése nem tekinthető rendellenességnek a mező- és erdőgazdasági területeken. Ezzel együtt az ágazati szereplőkkel, illetve az ágazat irányításában közreműködő szervezetekkel karöltve továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a vadkárok korrekt felmérésére és kezelésére. Ehhez jó kiindulási alapot jelentett és jelent a jövőben is a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara közötti párbeszéd és aktív együttműködés, hangsúlyozta az agárgazdasági kamara elnöke.

A vadkár felmérésében komoly előrelépést jelent majd a vadászati szervezetek s a kapcsolódó szakterületek tudományos műhelyei által kialakítandó egységes vadkárfelmérési útmutató. Ez négy pillérre épül: a körülmények tisztázására, a terepi szemlére, a pénzügyi értékelésre és a szakvélemény készítésére.

A szakértők arra törekedtek, hogy az útmutató szakmai konszenzuson alapuljon, egyszerű, teljes körű, gyakorlatias legyen, alkalmazása a lehető legrövidebb és legkorrektebb kárrendezési eljárást biztosítsa. Fontos cél volt még, hogy olcsó végrehajtású eljárást tegyen lehetővé, a vadkár mértékének megállapítása objektív legyen, valamint a felmérés a kár megállapításában résztvevő személyek szubjektivitásától mentes és ellenőrizhető legyen, s azonos végeredményt adjon, tette hozzá Győrffy Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!