Erőmű

2017.12.12. 14:30

Jönnek a napelemes erőművek Zalaegerszegre

Több mint 100 napelemes erőmű épülhet országszerte, így megyénkben is. Valamennyi fejlesztést kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány.

Horváth-Balogh Attila

Mindez a Magyar Közlönyben látott napvilágot. Megkerestük az ügyben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályát, ahonnét azt a választ kaptuk, hogy a beruházásokra azért kerülhet sor, mert a kormány kiemelten támogatja a megújuló energiaforrások hasznosításán belül a napelemes beruházásokat. Az Európai Unió 2020-ra 13 százalékos kötelezően teljesítendő megújulós részarányt írt elő Magyarország számára a bruttó végső energiafogyasztásban. Ezt a célszámot a kormány a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben önként 14,65 százalékra emelte.

A Magyar Közlönyben megjelent melléklet szerint Alsónánától Hódmezővásárhelyen át Felsőzsolcáig az országban 106 helyszínen épül majd napelemes erőmű, egyes településeken kettő is. Megyénkben Zalaegerszeg és Zalaapáti a két nevesített helyszín.

Információink szerint a beruházások összértéke 50 milliárd forintot tesz ki. Az erőművek közt lesz két 20 megawatt teljesítményű, de a többség (köztük a zalaiak is) 0,5 megawatt teljesítményre lesznek képesek. Az erőművek a kalkulációk szerint több, mint 50 ezer háztartás villamos energia-fogyasztását fedezik majd. A projektek megvalósítása hazai és uniós forrásból történik, a kivitelezés jövőre indul.

Az elmúlt években egyébként számos, mindenki számára elérhető pályázat jelent meg, amivel a kormány további elköteleződését fejezte ki a megújuló energiák, kiemelten a napelemek támogatása tekintetében. Jelentős összegek érhetőek el az operatív programok keretében nagyvállalatok, kkv-k, önkormányzatok és a lakosság részére is. Válaszában az NFM Kommunikációs Főosztálya azt is jelezte: a lakosság számára elérhető támogatások közül jó példaként említhető a szaldó elszámolás, ami háztartási méretű kiserőművek esetében biztosít jelentős támogatást a kisebb, épülethez kötött zöldáram-termelő berendezések, például napelemek telepítéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!