Kétezer tonnánál is több

2018.09.18. 12:00

A belföldi piacra megy a körte Kanizsáról

Lassan befejeződik a körte betakarítása a Gyümölcskert Zrt.-nél. A termés túlnyomó többségét ma már a belföldi piacokon értékesíti a cég.

Horváth-Balogh Attila

Körtét csomagol a Gyümölcskert Zrt.-nél Bese Rita (az előtérben) és Farkas Réka Fotó: Horváth-Balogh/Zalai Hírlap

Sipos Gyula vezérigazgató elöljáróban elmondta: a cég 200 hektáron termel, ennek 60 százaléka körte, 40 százaléka pedig meggy.

- A 65 hektárnyi meggy az elmúlt évek telepítése, ez reményeink szerint folyamatosan fordul majd termőre, s a körte termőterületen is van friss telepítés, de az ültetvény nagyobb hányada 10-20 éves – mondta Sipos Gyula. – Jelenleg a körte betakarítása folyik, de néhány nap múlva végzünk a munkálatokkal, s úgy látjuk, hogy az országos tendenciának megfelelően a közepesnél jobb termést takaríthatunk be. A minőség jó, mi szerencsére a jégverést idén megúsztuk. A feldolgozás a szürettel párhuzamosan szintén zajlik, így a nagykereskedelemben, illetve az áruházláncok polcain már találkozni lehet a körtéinkkel, elsősorban a Bosc kobak fajtával. Reményeink szerint a több, mint 2000 tonnányi mennyiség kitart január-februárig is, amikor jobb áron lehet értékesíteni, mint most. Megjegyzem, a körte ára a tavalyihoz képest nem változott, az üzemanyag, a műtrágyák ára viszont igen, ráadásul felfelé, s ezt a helyzetet, ha nehezen is, de tudjuk kezelni. Összességében azt mondhatom, hogy jó közepes évet zárunk.

Körtét csomagol a Gyümölcskert Zrt.-nél Bese Rita (az előtérben) és Farkas Réka Fotó: Horváth-Balogh/Zalai Hírlap

A vezérigazgató azt is jelezte: a munkaerő jelentősen, körülbelül 20 százalékkal drágult, ráadásul nem is igen találni.

- A gyümölcsök túlnyomó többsége ma már nem exportra megy, hanem a belföldi piacokon sikerül értékesítenünk – folytatta Sipos Gyula. – Árban, s ennek megfelelően nincs nagy különbség a külföldi és a belföldi piacok között, de ha van lehetőség a határokon belül értékesíteni a termést, akkor inkább utóbbit választjuk. A friss piaci értékesítésen túl kapcsolatban állunk nagyobb feldolgozókkal is, amelyek ivólevet készítenek a körtéből.

A vezérigazgató ejtett néhány szót a tervekről is. Mint elmondta, folyamatosan újítják fel a régi ültetvényeiket, már van egy 17 hektáros új telepítésük. Ezt a munkát azonban csak folyamatában lehet végezni, mert a csemeték a 4.-5. évben válnak igazán termőképessé, ezért úgy kell a megújítást ütemezni, hogy mindig legyen akkora termő ültetvény, ami el tudja látni a piacokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!