Kelendőek ma is, de mennyiért?

2025.03.10. 20:00

Ezekért a lakásokért még mindig sorban állnak - nem is csoda, ha a 450 ezerért számolják négyzetméterét

Az 1960-as éveket követően kezdték el a társasházakat, a négy- és tízemeleteseket nagyüzemben építeni Zalaegerszegen is. Az iparosodás hozta ezt a szükségletet, hiszen lakások kellettek a vidékről beköltözőknek, amelyek minőségi váltást is jelentettek. Ma kik lakják? Kelendőek-e? Egyáltalán mennyi a régi építésű társasházi lakások ingatlanpiaci értéke? Minderről Tiborcz Zoltánt, a zalaegerszegi Duna House franchise partnerét kérdeztük.

A négyemeletes és tízemeletes társasházak történelmet írtak Magyarországon és Zalaegerszegen is, mert ezekben épültek az első összkomfortos lakások. Sok helyen még olyan házakban laktak az emberek, ahol fürdőszoba sem volt, ezért nagyon nagy minőségi ugrást jelentettek a társasházak akkoriban, mondta Tiborcz Zoltán. - Építéstechnológiai megoldásaikkal kapcsolatban lehet problémákat felvetni, de akkoriban nem ez volt a fő szempont, nem is lehetett. A cél bizonyos összkomfort megteremtése volt minél kisebb négyzetméteren, és hogy minél több ember juthasson ingatlanhoz, Zalaegerszegen is. Az akkori fiatal generáció menekült a falvakból, mert városi életre vágyott. Azt gondolom, hogy ők voltak az első igazán nagy váltó generáció. Ezek az 1960-70-es években épült társasházi lakások pedig akkor kimondottan modern városi otthonoknak számítottak. 

Tiborcz Zoltán: az 1960-as években épült társasházi lakások voltak az első összkomfortos lakások
Tiborcz Zoltán: az 1960-as években épült társasházi lakások voltak az első összkomfortos lakások
Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap

Társasházi lakások: a mai napig kedveltek

A mai napig kedveltek, megvan a piacuk, folytatta a szakember. 

- Választék is van, hiszen a négy- és tízemeletes zalaegerszegi társasházakban vannak garzonlakások, kétszobás, másfél szobás vagy egy plusz két félszobás lakások. Kicsik négyzetméterben, amit pénzben első körben felérnek a lakásvásárlók. Első saját lakásként ezért kelendőek a fiatalok körében, de befektetésként, bérbeadás céljára is sokan vesznek. Ha nem vesszük figyelembe a hegyi ingatlanokat, akkor a legolcsóbbaknak számítanak ezek az 1960-70-es évekbeli társasházi lakások. Négyzetméteráruk 450 ezer és 600 ezer forint között mozog jelenleg, állapotuktól függően. Az eladónak egyébiránt komoly felújításba nem érdemes kezdenie, mert 8-10 millió forintot simán rákölthet, de ennyivel többet nem tud kapni érte, vélekedett Tiborcz Zoltán. 

társasházi lakások
A vizslaparki tízemeletesek az 1970-es évek elején épültek. Négyzetméteráruk állapottól függően 450 ezer és 600 ezer forint között mozog jelenleg
Fotó: Antal Lívia / Zalai Hírlap

Vissza a városba: a használt és az új egyaránt kelendő 

A Covid-járvány idején volt egy kiköltözési hullám, az emberek keresték a kertet, a zöldet vidéken. Ez most megint visszafordult, jóval többen költöznek be, mint ki, a városi kereslet növekedését egyértelműen érezzük. A húszévesnél fiatalabb társasházak is nagyon keresettek Zalaegerszegen, attól függően, hogy mikor épültek, 600 ezertől 900 ezer forintig terjed a négyzetméteráruk. Az új építésű lakásokra is van igény, ezt mutatja, hogy jelenleg tíz ilyen projekten dolgozunk. Négyzetméteráruk pedig 900 ezer és 1 millió 200 ezer forint között mozog. Abban hogy, ki mit vásárol, szerepet játszik a pénztárca. Az új építésű, modern lakásokra, mint amelyek épülnek a Zalapart Residence Lakóparkban, nyilván többet kell költeni, de aki ilyenbe költözik, más minőséget kap a lakóközösség, a korszerűség és a fenntartás szempontjából. A modern hőszivattyús rendszereknek, a húsz centiméteres hőszigetelésnek, a háromrétegű nyílászáróknak köszönhetően az új lakásoknak minimális a rezsije, ráadásul három év garancia van rájuk. Értéktartásuk megbízható, ezért nagyon jó befektetésnek számítanak hosszabb távon, húzta alá Tiborcz Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!