Vadkár: elhárításában és csökkentésében csakis az együttműködés vezet eredményre

A vadkáron a vadászható vadfajok által okozott kárt értjük, mindemellett a védett, a fokozottan védett, illetve a nem vadászható vadfajok is okozhatnak vad által okozott kárt. Ebből egyenesen következik az, hogy a földhasználó, a szántóföldi növénytermesztő és az erdőgazdálkodó csakis a vadászható vadfajok kártételét érvényesítheti a vadászatra jogosulttal szemben. A vadkár megtérítésének kérdéséről pedig mindent elmond az, hogy a vadászható vadfaj, ami okozza a vadkárt, az addig az állam, a magyar nemzet tulajdona, amíg birtokba nem veszi a vadászatra jogosult – emelte ki Győrvári Attila.

A vadkár megelőzésében mindenkinek van kötelezettsége

A vadászati törvény és a hozzátartozó végrehajtási rendelet pontosan meghatározza azt is, hogy kinek mi a kötelezettsége a vadkár megelőzésében, minimalizálásában, és ez tételesen le van írva a földhasználó és a vadászatra jogosult számára. A vadászatra jogosultnak például biztosítania kell egy olyan személyt, névvel és telefonszámmal a földhasználó és az erdőgazdálkodó számára, akivel lehet egyeztetni. A legnagyobb probléma mindkét oldalról az együttműködés hiánya, ami nagyrészt személyes konfliktusból ered, és ez az oka annak, hogy nem tudnak megegyezni a vadkárkérdésben. Ahol nincs ellentét, ott ez olajozottan működik. 

Megtérül-e a vadban okozott kár?

A földhasználó, a növénytermesztő és az erdőgazdálkodó kötelezettsége a vadban okozott kár megtérítése a vadászatra jogosult számára. De még nem hallottam arról, hogy például itt Zalában valaki is tudta volna ezt érvényre juttatni. Tavasszal és a nyár elején fordul elő az, hogy a barkás agancsú gímszarvas bikák beszorulnak a villanypásztorokba, és elpusztulnak. Középkorú, illetve öregkor elején lévő, nagy bikákról beszélünk, amelyek, ha ily módon elpusztulnak, már nem lehet a vadászati szezonban egy vendégvadásszal terítékre hozni. Ez jószágonként több millió forint bevételkiesést jelent a vadászatra jogosultnak. Azzal meg nem megy sokra, hogy egy kvótával beljebb lesz a kilövési tervben. Itt azonban nemcsak a trófea értékéről van szó, hanem az adott egyed genetikai értékéről és nem utolsó sorban a húsáról is. Mire megtalálja a jószágot, a húsát már nem lehet feldolgozni. 

Ha magas a terményfelvásárlási ár, a vadkár is több

A terményben okozott vadkárról a törvény leírja, hogy a kár 10 százalékát tűrnie kell a növénytermesztőnek és erdőgazdálkodónak. A biológiai sokféleség megőrzésének egyik alapvetője, hogy az őznek vagy a gímszarvasnak legyen élelme az önfenntartásához. Tudjon enni valamit abból a kukoricából vagy napraforgóból. A sajtó hol magas, hol alacsony számokkal dobálózik a vadkárról. Az igazság az, hogy a terménymennyiség tekintetében, illetve vele összefüggésben, nem nagyon változott a vadkár mértéke az elmúlt pár évben. A valóság a mindenkori terményfelvásárlási árakban keresendő. Vagyis, ha alacsony a felvásárlási ár, akkor a vadkár is kevesebb összegben, ha magas, akkor meg nagyobb. 

A vadkár a nullával is egyenlő lehet

Az, hogy egy adott évben milyen növénykultúrát vet a termelő, azt mindig egyeztetnie kellene a vadászatra jogosulttal, mert közös érdek annak megvédése. Amerre járunk Zalában, elég sok villanypásztor-rendszert láthatunk kora tavasztól késő őszig, a vetéstől a betakarításig, illetve fix kerítéseket. Az előbbihez nem kell engedély, az utóbbihoz viszont igen. Itt megint szóba kerül az egyezség kérdése, hogy a növénytermesztő és az erdőgazdálkodó, illetve a vadászatra jogosult vajon meg tud állapodni ezen védelmi rendszerek költségének közös teherviselésében. A vadkár megoldására vegyünk egy példát. Tehát, ha egy tíz hektáros területen egy hektár vadkár keletkezik, akkor a vadászatra jogosult felajánlhatja a termelőnek, hogy az aktuális felvásárlási áron megvásárolja számára a kieső terményt, vagy megveszi az egészet, így nem a termelőnek kell learatni és piacra juttatni. A vadkár így egyenlő a nullával. Ehhez azonban fehér asztalhoz kell ülnie a feleknek.

A bíróság helyett jobb a megegyezés

Az elmúlt időszakban nagy port kavart a híradásokban, hogy mekkora mértéket öltött a vadkár hazánkban, és hogy ez tarthatatlan, ezért utánajártunk, hogy hány vadkárügy végződött perrel az elmúlt öt évben Zalában. A tíz ujjamon meg tudnám számolni, hogy mennyi. Tehát nem jut el a bíróságra az ügy, mert az mindkét félnek rossz a vele járó rengeteg költség, valamint 50-50 százalékos nyerésre való esély miatt. Gyakorta elhangzik, hogy nagyon sok a nagyvad Zalában. A vaddisznóállományt az afrikai sertéspestis mentesítés révén sikerült lecsökkenteni a vármegyében. Persze ennek ellenére okozhat vadkárt a vaddisznó. Való igaz, hogy egyes területeken nagyon sok a gímszarvas, amely tényleg nagy kárt tud okozni. Viszont itt jön be a villanypásztorok és a fix kerítések kérdése. Mi történik? Az, hogy emiatt azokra a területekre szorul a vadállomány, ahol még nincs kerítés. Arra csak teóriák léteznek, ha megszüntetnénk a kerítést, mennyire oszlana el a vadállomány, és mennyivel lenne kevesebb a vadkár.

A felhagyott zártkertekbe beköltöztek a vadak

Az elmúlt 20 évben nagyon megváltozott a szántóföldi növénytermesztés és az erdőgazdálkodás struktúrája, valamint az ember természethez való viszonyulása. Zala aprófalvas településszerkezetű. Sok a falu, amelyeket zártkertek vesznek körül. Ezek nagy részét már senki nem műveli, az idősek már nem tudják, a fiatalok meg nem veszik át, így van, ahol már 20-30 éves akácerdők vannak. Miután a kerítéssel kiszorítottuk a vadakat az élőhelyükről, azok megjelentek a zártkertekben, amelyekben nem lehet vadászati tevékenységet folytatni. Mit tegyen a vadászatra jogosult? Segítsen kerítést építeni egy tulajdonosnak, vagy netán kerítse be az egész zártkertet? Ez ugyebár nem működhet. A vad meg köszöni szépen jól van, mert nincs vadászat, élelem, táplálék ellenben van, és persze nyugalom, amely nagyon fontos a gímszarvas számára.

Nagyobb átlagtermés, több élelem a vadnak

Zalában hatféle szántóföldi növényt (búza, árpa, repce, kukorica, napraforgó, szója) termesztenek, mégpedig nagy táblás monokultúrákban. Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban sokkal többféle növényt termesztenek maximum tízhektáros parcellákon, amely által a vadnak is nagyobb a választék, illetve a vadkár mértéke is jobban eloszlik. Az elmúlt 20-30 évben a hektáronkénti átlagterméshozamok jelentősen megnövekedtek Zalában. Ha több a termés, akkor a vadnak is több jut, ami szaporodásának is kedvez. Ha egy vaddisznócsalád beköltözik egy százhektáros kukoricába, vígan el van az aratásig. A gímszarvas sem a bogyókat keresi az erdőben, amikor a gabonában vagy a repcében terülj asztalkám van. Azt gondolom, hogy a magas átlagtermés sokáig nem tartható fenn. A mezőgazdasági termelés szerkezetének változnia kell, legelőket, erdőket, gyümölcsösöket kellene telepíteni, illetve az állattenyésztést kellene előtérbe helyezni – adott véleményének hangot Győrvári Attila, a Zala vármegyei vadászkamara titkára, megyei fővadász.