2024.03.19. 13:30
Fejlesztések Nagykanizsa palini városrészében
Gábris Jácint, az Éljen VárosuNK! Egyesület önkormányzati képviselője a Napsugár utcában tartott sajtótájékoztatót Palini fejlesztések címmel.
A képviselő leszögezte: fontos tudni, hogy 2019-től csupán a ciklus felében élhetett jogaival a közgyűlés, az időszak másik részében a polgármester egyszemélyben döntött mindenről. A jelentős kormányzati elvonások, valamint a Modern Városok Programra elkülönített több ezer millió forint elvétele rosszul érintette a városgazdálkodást és a tervezett beruházásokat. Ennek ellenére több fejlesztést sikerült megvalósítani, mint az előző ciklusban.
Gábris Jácint a palini városrészben számottevőbb fejlesztésekről szólt. Hozzátette: többek között megtörtént az óvodához vezető teljes útszakasz aszfaltozása, iskolával közös részeket is érintve. A mély árok melletti korlát kialakítása 300 méter hosszan. A 2024-es költségvetés ÉVE általi - javaslatát tartalmazó - módosítása nyomán a Napsugár utca aszfaltozása 24 millió forint értékben. A közgyűlésben, illetve azon kívül számtalan esetben kérte az Alkotmány u. 75. orvosi rendelő parkolójának kialakítását, mely végre meg is fog történni. Az átfogó csapadékvíz-elvezetési projekt megvalósítása még várat magára, központi forráshiány miatt, azonban a tervek elkészítését kiharcolta, amelyre a későbbiek során alapozni lehet majd.