Segítség a NAV-tól

2023.03.18. 19:33

Elérhetők az adóbevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is – írta közleményében a Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság.

Szijártó János / Veol.hu

A rendszer évek óta sikeresen betölti ezt a szerepet, egyúttal a digitalizáció elterjedéséről is érdekes adattal szolgál. Eszerint jelenleg már több mint 5,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel. A tervezeteket az eSZJA-portálon a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, szerkeszthetik is az szja-bevallás tervezetét. Aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 22-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik.

Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!