Akik megóvnak a jégkártól

2023.02.02. 17:23

A generátorkezelők terményt, épületet s életet is védenek

Elismerést kaptak a jégkármérséklő rendszer országos és vármegyei legjobb generátorkezelői, köztük Zalából a mihályfai Czibor Zoltánné.

Péter B. Árpád

Tavaly összesen 212 ezer üzemórát dolgoztak a generátorok. Az idei díjazottak között középen Győrffy Balázs és Nagy István, mellettük balra Czibor Zoltánné

Forrás: NAK

„Elindítani s üzemeltetni kell a gépet, hogy megelőzzük a jégkárt” – foglalta össze a zalai díjazott e tevékenység lényegét, majd arról beszélt: a berendezés közel van a lakóhelyéhez, így éjszaka is gyorsan képes reagálni az érkező veszélyjelzésre.

Czibor Zoltánné elárulta: minden eseményről naplót kell vezetniük, ez alapján tavaly mintegy 70 alkalommal volt szükség a közreműködésére Mihályfa térségében.

A rendszert a NAK az agrártárcával együtt működteti. Sem a gazdák, sem a társadalom egésze számára nem jelent plusz költséget, fenntartása az agrárkár-enyhítési alapból – évente mintegy 1,5 milliárd forint felhasználásával – történik. Az Agrárminisztérium információkat szolgáltat a kárenyhítési alaphoz benyújtott káreseményekről, amely segíti a jégkármérséklő-rendszer működésének optimalizálását. A működtetés tapasztalatainak folyamatos kiértékelése, a továbbfejlesztési irányok meghatározása az Agrárminisztérium koordinációban a NAK és az Országos Meteorológiai Szolgálat szakmai tapasztalatainak bevonásával történik. A működtetéshez a háttérbázist a regionális telephelyek biztosítják.

A január utolsó napján kitüntetett zalai generátorkezelő lapunknak elmondta, április 15-től szeptember 30-ig tart a „szezon”, s ez idő alatt ez a tevékenység napi 24 órás figyelmet, készenlétet igényel.

– Öt éve, 2018 óta működik nálunk a berendezés, és azóta nagyobb jégkár nem volt a településen és a környezetében – összegzett Czibor Zoltánné, aki képviselőként, falugondnokként és könyvtárosként is szolgálja Mihályfa közösségét. – Bevallom, nem számítottam elismerésre, nem gondoltam, hogy ezt a tevékenységet ilyen fontosnak tartják az agrárium irányítói. A dunaharaszti ünnepségen elhangzott, az országos rendszer működése rendkívül eredményes, így azt hiszem, ez mindannyiunkat megerősített abban: érdemes vállalni a szolgálatot.

Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab (219 automata és 767 manuális) talajgenerátorból álló jégkármérséklő-rendszer – együttműködve a Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesüléssel (NEFELA) – 2018. május 1-jén kezdte meg működését, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Vidékfejlesztési Programból nyert 1,8 milliárd forintból kiépített rendszert épített ki.

A díjátadón Nagy István agrárminiszter kijelentette: a generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal több tízmilliárd forintnyi jégkár megelőzéséhez járulnak hozzá, s a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett jégkármérséklő rendszer a mezőgazdaság mellett lakossági és ipari létesítményeket, ingatlanokat és ingóságokat is véd, immár 2018 óta.

– Magyarországon kontinentális összevetésben is kiemelten fejlett és több pilléren nyugvó mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer működik, amely számos helyzetben nyújt segítséget a gazdálkodóknak – folytatta a tárcavezető –, amelynek egyik fő eleme az országos jégkármérséklő rendszer. A generátorkezelők lelkiismeretes munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy éves szinten több tízmilliárd forint kárt előzzünk meg. Minden egyes forint, amelyet a rendszerre fordítunk, 33 forint termelési értéket óv meg. Ez hatalmas eredmény a gazdasági károk mérséklésében, s az esetleges emberi tragédiák megelőzésében.

Az OMSZ által megküldött riasztás alapján kapcsolnak be az automata generátorok, illetve kapcsolják be a manuálisakat a generátorkezelők. A talajgenerátor acetonos ezüst-jodid oldatot (hatóanyagot) éget el, és az így keletkező ezüst-jodid molekulák feláramlással a felhők felsőbb rétegeibe jutnak, ott a kialakult jégszemeket már nem tudja megszüntetni, de csökkenti a további kialakuló jégszemcsék méretét és kialakulását. Az úgynevezett riasztási időszak április 15-től szeptember 30-ig tart.

Nagy István azt mondta, a rendszer működtetésének alapkövei a generátorkezelők, akik közül a legjobban teljesítőket Győrffy Balázs NAK-elnökkel együtt jutalmazott.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke részletezte: a jégkármérséklő rendszer az ország 986 pontjáról – 219 automata és 767 manuális talajgenerátor segítségével – juttat ezüst-jodidot a felhőkbe. A generátorokat 2022-ben, az április 15. és szeptember 30. közötti védekezési szezonban 99 napon, összesen 212 ezer üzemórára kellett bekapcsolni.

Az eredmények pedig beszédesek: tavaly a gazdálkodók 28 ezer 400 hektárra jelentettek be jégkárt, míg 2017-ben, vagyis az utolsó évben, amikor még nem működött az országos rendszer, jóval több mint kétszer ekkora területre, 72 ezer hektárra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!