A jelenben építik a jövőt

2022.12.21. 11:00

Új támogatási formák Zalaapátiban

Módosították és bővítették Zalaapáti szociális rendeletét, amelybe új támogatási formák is bekerültek. Karácsony előtt pedig – az elmúlt évekhez hasonlóan – a fiatalokat nevelő családoknak utalták el az úgynevezett gyermekprémiumot.

Péter B. Árpád

Vincze Tibor: Ezúttal 116 család mintegy 210 fiataljának összesen több mint négymillió forintot fizetünk ki

Mint Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere elárulta, év végén már pontosan látják megmaradt anyagi eszközeiket, s ilyenkor számba veszik: hogyan s mivel segíthetik az itt élőket. Hozzátette: ez az idén talán a korábbi esztendőknél is fontosabb, például az európai energiaválság miatt.

2018 óta Zalaapátiban úgynevezett gyermekprémiumot adnak a családoknak, a kormányzati nyugdíjprémium mintájára. A támogatás azon gyermekeket nevelő famíliáknak jár, amelyek életvitelszerűen a községben élnek, s benyújtották igényüket.

Vincze Tibor azt mondta, ennek összege – a község anyagi helyzetétől függően – változik, most, a tavalyihoz hasonlóan, gyermekenként 20-20 ezer forintot biztosítanak összesen 116 család mintegy 210 fiataljának, ami több mint négymillió forintot jelent.

– Azt, hogy a pénzt mire fordítják, a szülőkre bízzuk – szögezte le a község első embere. – Költhetik lakásfenntartásra, fűtési költségekre, ruházkodásra, bármire, hogy talán a karácsony egy picit könnyebb legyen. Azt szeretnénk, ha a gyermeket nevelő polgáraink éreznék, az önkormányzat is odafigyel rájuk, már csak azért is, mert azt vallom: a jelenben építjük a jövőt.

Zalaapátiban idén módosították, átdolgozták a szociális rendeletet, amelybe bekerült egy új elem, a fél éven át havi tízezer forintot jelentő fűtési támogatás, a lakásfenntartási dotációt pedig a korábbi összeg duplájára, négyezer forintról nyolcezerre emelték havonta. Ezen túl átmeneti segélyt is biztosít a helyhatóság azoknak, akik krízishelyzetbe kerülnek.

Vincze Tibor szerint sok rászorulót „meg kell találni”, mert – talán szégyenlősségből –, nem állnak sorba, nem kopogtatnak az önkormányzat ajtaján.

– Azt hiszem, mindannyiunknak át kell gondolnia a mindennapjait, s muszáj az eddigieknél takarékosabban élnünk – szögezte le a polgármester. – Most volt néhány fejlődő, gazdagabb esztendőnk, és ezek fényében ez nehéz lesz, de mindenképpen meg kell tennünk. Természetesen, az önkormányzat erejéhez mérten segíti a település polgárait, de szükség van arra is, hogy egy kicsit átalakítsuk életünk megszokott rendjét.

Vincze Tibor arról is beszélt, jogszabályi változások miatt idéntől már nem adhatnak célzottan a 80 éven felüliek tűzifát, de az állami programban elnyert 119 köbmétert kiosztják, önkormányzati döntés alapján összesen 60 háztartásnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!