Két évre szóló

2022.11.25. 18:00

Támogatást adtak át a zalaegerszegi szívsebészetnek

Tréfásan fogalmazva, a vezetékek, csövek működtetéshez, a folyadékok keringtetéséhez értő szakemberek összefogását szimbolizálta az a megállapodás, amit pénteken írtak alá a megyeszékhelyi Hydrocomp Mélyépítő Kft. irodaházában.

Arany Gábor

A kontraktus szerint a Hydrocomp, valamint a Z-Service Kft. és SZO-ZO Build Bt. két évre szólóan nyújt támogatást a Zalai Szívgyógyászatért Alapítványnak. Ez ebben az évben és a következő esztendőben összesen hatmillió forintot jelent. Ennek egy részéből, kétmillió forintból a minimál invazív műtéti beavatkozásoknál alkalmazandó aortalefogót szerzi be a megyei kórház, mondta el az egyetemi centrumokkal összevethető színvonalon dolgozó szívsebészeti osztály vezetője, dr. Rashed Aref.

A rendszeres támogatás kiszámíthatóvá teszi a tervezést az alapítvány számára, amely az eszközök beszerzése mellett az osztály dolgozóinak szakmai képzését is támogatja. Ezt az alapítvány elnöke, Borsosné Pál Ildikó, a kuratórium elnöke emelte ki.

Az adományozók nevében Dormán László, a Hydrocomp Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, helyi vállalkozások működtetőiként fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást, a sport, a kultúra, az egészségügy támogatását.

Bali Zoltán alpolgármester, és egyben az alapítvány kuratóriumának tagja arról beszélt, hogy a városi közműfejlesztésekben aktívan közreműködő cégek régóta jeleskednek a közösség támogatásában, amiért köszönet illeti őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!