Szigorodtak a fogyasztóvédelmi szabályok

2022.05.20. 07:00

A sávos jótállási határidőkről, a kellékszavatosságról és az akciós termékek kedvezményeiről

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében kedden tájékoztatót tartottak a Kamarák Házában, a szigorodó fogyasztóvédelmi szabályokra hívták fel a kereskedők figyelmét.

Jóna István

Szekér Mária, a kamara szolgáltatási vezetője és dr. Molnár Sándor a rendezvényen

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az eseményen dr. Molnár Sándor, a Zala Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályának vezetője hangsúlyozta: céljuk a Zala megyében működő vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítése és az elmúlt időszakban megváltozott jogszabályok bemutatása a kereskedőknek. A jelenlévők a szavatosság, illetve a jótállás szabályainak módosításáról, az áru adásvételének területéről, a digitális szolgáltatásokról, valamint az akciós árak feltüntetését érintő szigorodó szabályokról kaptak átfogó tájékoztatást. 

2021. január 1-jétől a jótállás alá eső termékekre sávos jótállási határidők vonatkoznak: így a 10–100 ezer forintért megvásárolt termékekre legalább 1 év jótállást kell vállalni, a 100–250 ezer forintos termékek esetében legalább 2 év a garancia, míg a 250 ezer forintnál drágább termékek esetében minimum 3 év a jót­állási idő. 

Az előadók felhívták a figyelmet arra is, hogy a jótállási jegy már elektronikus formában is átadható, legkésőbb a vásárlást követő napon. 

Elhangzott: ha egy jótállás alá eső termék javítása meghaladja a 30 napot, akkor 8 napon belül ki kell cserélni, vagy ha az nem lehetséges, vissza kell fizetni a vételárat a fogyasztó számára. Ezzel összefüggő változás, hogy a harmadik javítást követően, a negyedik meghibásodás alkalmával, ha a fogyasztó nem fogadja el a termék ismételt javításának felajánlását, a vállalkozás köteles kicserélni az érintett terméket. A változások csak azokra a termékekre érvényesek, amelyeket az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó, kötelező jótállásról szóló kormányrendelet melléklete felsorol. 

Idén január 1-jén lépett életbe az a rendelkezés, amely a kellékszavatosság ügyében hozott jelentős változást. Ennek értelmében a vásárlástól számított korábbi 6 hónapról 1 évre módosult az az időtartam, amely idő alatt a bizonyítási teher a vállalkozásokat terheli, ha a termékre 2 éves szavatosság vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha a vásárló egy éven belül visszavisz például egy levált talpú cipőt, akkor az üzlet vagy megjavítja, vagy kicseréli, de ha nem javítható, akkor részben vagy teljesen vissza kell fizetnie a vételárat. Amennyiben az üzlet szerint a nem megfelelő használat okozta a problémát, akkor saját költségen kell szakvéleményt kérnie. 

Az előadáson egy hamarosan életbe lépő változásra is felhívták a figyelmet a szakemberek. A hagyományos kereskedelmi egységek és a webáruházak esetében is változnak a szabályok. Május 28-tól akciós termék esetén a kedvezmény alapjául csak az az ár jelölhető meg, mely az akciót megelőző 30 napban a legalacsonyabb volt. Így a jövőben már nem lehet azzal trükközni, hogy egy akciót megelőzően egy termék árát felemelik, majd az akció során a magasabb árat tüntetik fel eredetiként, így jóval nagyobbnak látszik a valóságban esetenként csak néhány százalékos kedvezmény. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!