Frissen Zalából

2021.08.19. 14:08

Zalaegerszegről és Budapestről érkezett a legtöbb viharkár bejelentés a biztosítókhoz

Folyamatosan érkeznek a hétvégi viharkárról a bejelentések a biztosítókhoz.

MTI

Kidőlt fa a zalaegerszegi Vizslaparkban

Az MTI érdeklődésére a Generali biztosító közölte, hogy augusztus 14-e óta már 1200-nál jár a hozzájuk érkezett kárbejelentések száma, értékük meghaladja a 157 millió forintot.

A Generali adatai szerint az elmúlt hétvégén a viharok leginkább Borsod, Pest és Zala megyét érintették, a települések között pedig Zalaegerszeg, Ózd, Dunakeszi és Miskolc szenvedte meg leginkább a viharokat.

Az Aegon közleménye szerint a hétvégi viharok miatt több mint 1100 kárbejelentést regisztráltak, az összes kárérték már most meghaladja a 160 millió forintot.

Nem tartják kizártnak az Aegon szakértői, hogy a hétvégi és hét eleji időjárás összességében 200 millió forintnál is nagyobb kárt okozott ügyfeleik körében.

Adataik szerint a viharkár Zala megyét és az ország északi részét, Borsod-Abaúj Zemplén, Nógrád és a fővárost és Pest megyét érintette leginkább. Az esetek csaknem háromnegyedében vihar és villámcsapás okozott károkat, jégverés és eső ezúttal kevéssé volt jellemző, az Aegon Biztosítóhoz a legtöbb kárbejelentés Zalaegerszegről és Budapestről érkezett.

A júliusi-augusztusi szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett, az Aegon ügyfelei által becsült kár több mint 3 milliárd forint, és mintegy 21 ezer károsultat érint országszerte.

Az Union biztosítóhoz a hétvégi viharokkal összefüggésben ez idáig 150 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, a bejelentések folyamatosak – közölte a társaság.

Kapcsolódó cikkek:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/folytatodott-a-viharkarok-felszamolasa-zalaban-5503868/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ekkora-pusztitast-vegzett-a-vasarnapi-vihar-zalaegerszegen-kepriport-5500166/

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/vegigsoport-a-vasarnapi-vihar-zala-megyen-kidolt-fak-szunetelo-aramellatas-5499179/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/lezartak-a-zalaegerszegi-uj-koztemetot-balesetveszelyesse-valt-a-viharkarok-miatt-5501105/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!