Kijelölték a zalai mentorcégeket, október 9-ig várják a pályázatokat

2019.09.11. 14:00

Elindult az Országos vállalkozói mentorprogram Zalaegerszegen

A kormány kkv-stratégiájának egyik alappilléreként született meg az Országos vállalkozói mentorprogram. A 2020 végéig uniós támogatással, 3,3 milliárd forintból megvalósuló program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szervezésében valósul meg.

Hajdu Péter

Nagy Zoltán, a 3B Hungária Kft. vezetője (balról) dr. Surányi Róberttől veszi át az MKIK oklevelét

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A program megyei nyitórendezvényét tegnap tartották a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, ahol Kovács Dezső, a megyei kamara ügyvivő elnöke és Szabó Károly, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője köszöntötte a megjelent cégvezetőket. Az országos mentorprogramról dr. Surányi Róbert, az MKIK vezető programkoordinátora tartott ismertetőt. Bevezetőként a hazai kis- és középvállalkozások helyzetéről szólt, amelyek többségénél gyenge a szervezetfejlesztés, alacsony szintű a termelékenység, kevés infokommunikációs technológiát alkalmaznak. A mentorprogram általános célja a kkv-k ezen helyzetén javítani. E célból országos mentorhálózatot hoztak létre, olyan jól működő vállalkozásokból, amelyek segítik a mentorálásra pályázó vállalkozásokat céljaik elérésében.

Nagy Zoltán, a 3B Hungária Kft. vezetője (balról) dr. Surányi Róberttől veszi át az MKIK oklevelét
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A program egyik eleme a SEED alapítvány által szervezett személyes mentorálás, amelynek támogatott célcsoportjába elsősorban nők vagy 35 évnél fiatalabb vállalkozók által vezetett, illetve generáció­váltás előtt álló kkv-kat várnak. A szakmai mentorálást külpiacra lépés előtt álló, illetve külpiaci részesedésüket tervező kkv-k számára az MKIK szervezi.

A program e két piaci szegmensében, a beszállítóvá válásban és az exportpiacra jutásban már tapasztalt vállalkozások segítenek. Zala megyében két külpiaci mentorcég, a 3B Hungária Kft., valamint a Creaton South-East Europe Kft. fogad majd pályázaton kiválasztott, 6-6 mentorálandó vállalkozást. A beszállítóvá válás zalai mentorai pedig az Avius Kft., a Nilfisk Production Kft. és a Siroma Plast Kft., utóbbiak mindegyike 4 mentorálandó kkv-t segít. E cégek vezetői, képviselői a rendezvényen vették át az MKIK által kiállított, mentorságukat tanúsító oklevelet. A részletekről szólva Vatics László megyei programkoordinátor adott felvilágosítást. Többek között arról, hogy szeptember 9-től október 9-ig lehet pályázni a mentorlásra az e célra létrehozott, interneten elérhető elektronikus felületen, majd várhatóan novemberben kezdődhet az egy éven át tartó munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!