Szakmai segítség

2019.02.13. 10:00

Zalában is szervezik a vállalkozói mentorprogramot

A kormány ez év tavaszára elkészülő KKV stratégiájának egyik alappilléreként jelentették be a napokban az Országos Vállalkozói Mentorprogram februári indítását. A 3,3 milliárd forintos európai uniós támogatással megvalósuló program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciumában valósul meg.

HP

Verger Renáta: Már jelentkeztek érdeklődők Fotó: ZMKIK

Az MKIK tájékoztatása szerint a projekt során országosan és ingyenesen elérhetővé válik legalább 500 mikro-, kis- és középvállalkozás számára egy tapasztalt vállalkozókból, szakemberekből álló mentorhálózat. A szervezésben részt vevő Verger Renáta, az MKIK Zala megyei programkoordinátora elmondta, Zalában is megkezdődött a mentorhálózat szervezése, és már mindkét részről, a leendő mentorok és a segítséget kérő, leendő mentoráltak részéről is jelentkeztek érdeklődők.

Verger Renáta: Már jelentkeztek érdeklődők Fotó: ZMKIK

– A program két területet foglal magában: személyes és szakmai mentorálást. A személyessel a SEED Alapítvány foglalkozik, országosan 100 mentort és 240 mentoráltat vonnak be a programba, meghatározott célcsoportokból. Elsősorban a három éven belül bejegyzett, nők által vezetett vállalkozások számára nyílik meg a lehetőség, továbbá a 35 évnél fiatalabb vállalkozók, valamint a generációváltás előtt álló vállalkozások tartoznak a személyes mentorálás célcsoportjaiba. Ők egy legalább ötéves szakmai tapasztalattal és kapcsolati tőkével rendelkező mentort kapnak, aki segíti a felkészülésüket, a tevékenységüket. A mentorálás várhatóan ősszel kezdődik – mondta Verger Renáta.

A szakmai mentorálást az MKIK szervezi, ebbe a körbe olyan kkv-ket várnak, amelyek beszállítóvá szeretnének válni, vagy növelni akarják a beszállítói tevékenységüket. Továbbá azokat a kis cégeket, amelyek exporttevékenységet indítanának, vagy már külpiacra dolgoznak, de növelni szeretnék a részesedésüket. A megyében két mentorcéget vonnak be annak érdekében, hogy 12 vállalkozást segítsenek az exportpiacra jutásban, a beszállítóvá válást pedig három mentor segíti majd, egyenként négy mentorált vállalkozást támogatva tervei megvalósításában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!