Beruházás

2018.01.30. 08:00

Elfogadta a testület Hévíz idei költségvetését, melynek főösszege 5,041 milliárd forint

Beruházásokra több mint 2 milliárd forintot költenek idén, az önkormányzatnál dolgozó köztisztviselők illetményalapja pedig 20 százalékkal nő.

Varga Lívia

Az idei év legnagyobb beruházása a Széchenyi utca rekonstrukciója, mondja Papp Gábor. A fejlesztés során megújul az úttest burkolata, kicserélik az alatta futó közműveket, kiszélesítik a járdát, és új, ellenálló növényeket telepítenek az utca teljes hosszában Fotó: Varga Lívia

Papp Gábor polgármester tegnap sajtótájékoztatón kiemelte: a január 25-én elfogadott költségvetés 5 milliárd 41 millió forintos bevételi-kiadási főösszege kimagaslóan nagynak számít Hévíz történetében. (A tavalyi büdzsé főösszege 2 milliárd 896 millió forint volt, 41 millió forinttal magasabb a 2016-osnál.)

A központi költségvetésből 816 millió forint bevétele származik a városnak, melyből a legnagyobb részt (464 millió forintot) az idegenforgalmi adó (ifa) után számolt üdülőhelyi feladatok támogatása teszi ki. A polgármester emlékeztetett: az ifa-bevételek minden forintja után korábban járó 1,55 forintos állami támogatás tavaly 1 forintra csökkent. E kiesést részben ellensúlyozza az önkormányzat turisztikaorientált fejlesztési politikája. A város saját adóbevételei ugyanis tavaly tovább erősödtek, ez alapján tervezték az idei büdzsét. A három legjelentősebb adóbevétel 7 év alatt 36 százalékkal nőtt.

Fotó: Varga Lívia

Hévízen a három legjelentősebb adóból összesen 1 milliárd 204 millió forint bevétel származik, ami 2010-ben 884 millió forint volt. Ebből az ifa 549 millió forintot hoz, építményadóból 224, iparűzési adóból pedig 431 millió forint származik, részletezte Papp Gábor.

Az intézményi működési kiadás 2 milliárd 584 millió forint a fürdővárosban.

- Az elmúlt időszakban folyamatosan csökkentettük működési kiadásainkat, miközben a beruházásokra szánt összeget és a hatékonyságot növeltük – folytatta a polgármester, hangsúlyozva: a megkezdett átalakítások és a korábbi évek jelentős megtakarításának köszönhetően az önkormányzat saját erőből finanszírozza a garantált bérminimum idei közel 15 százalékos és a polgármesteri hivatalban dolgozó köztisztviselők illetményalapjának 20 százalékos emelését. (Utóbbiaknak utoljára 2008-ban emelkedett a bére.) – Az elmúlt években 20-25 százalékkal csökkentettük a hivatalban dolgozó kollégák számát, egyrészt átszervezéssel, másrészt úgy, hogy a nyugdíjba vonuló és a gyesen, gyeden lévő dolgozók helyére nem vettünk fel senkit. Jelenleg 35 fővel látjuk el az egyre bővülő feladatokat.

Az idei év legnagyobb beruházása a Széchenyi utca rekonstrukciója, mondja Papp Gábor. A fejlesztés során megújul az úttest burkolata, kicserélik az alatta futó közműveket, kiszélesítik a járdát, és új, ellenálló növényeket telepítenek az utca teljes hosszában
Fotó: Varga Lívia

Az elmúlt évek kormányzati és uniós támogatásokon, illetve a turisztikaorientált növekedésen alapuló gazdálkodása nyomán a bankszámlapénzben mért önkormányzati maradvány 582 millió forint, pontos összegét a zárszámadás keretében fogadja el a képviselő-testület április 30-ig. Ehhez társul a pályázati támogatások bankszámlán lévő tartaléka, ennek egyenlege december 31-én 840 millió forint volt.

Az elfogadott költségvetés 2 milliárd 425 millió forint felhalmozási kiadást tartalmaz, ebből 2 milliárd 81 millió forint fordítódik beruházásra, köztük a Széchenyi utca idén záruló nagyszabású felújítására. A tartalék keret teljes összege 350 millió forint, melyből szabad tartalék 161 millió forint. Minden intézmény és városi cég stabilan működik.

A következő években összességében mintegy 15 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg Hévízen és a városhoz kapcsolódóan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!