„Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!”-Bak

2017.10.22. 07:00

A turul szárnyai alatt

Bak gyönyörű zártkertjén, Makovecz faluházán túl, új lakótelkeknek nyit területet.

Győrffy István

– Találtál gombát? – kérdi Molnár Károly polgármester a baki-hegyi Margit ligetnél a dombok felől érkező motorost.

Bak látképe a kanizsai út felől érkezve

-Hogyne! Csak beléptem az erdőbe és máris szedtem párat – veszi elő a szatyrából a vaskos, egészséges vargányákat Cziráki Ottó. A liget menti erdő szélén több autó is várakozik, gazdáik az erdőt járják, vidám zsivajuk hozzánk is elhallatszik.

-A környező erdőkben gazadagon nő a gomba, ilyenkor sok kiránduló érkezik a hegy melletti erdőkbe. Magam is szeretek kutatni utána, ezért is érdeklődöm, hogy ki merre járt szerencsével – magyarázza turisztikai sorozatunk házigazdája, s a hegy bemutatásával folytatja. Elmondja, hogy a Baki-hegy azon kevés zártkertek közé tartozik, ahol az összetartó hegyi közösség példásan gondozza a birtokát. A mintegy 300 gazdát a Kistermelők Baráti Egyesülete fogja össze, szakmai előadások, szakmai napok szervezésével segíti a minél jobb termés elérését, s az egyre „szebb” borok érlelését.

-Azon túl, hogy igyekszünk jól járhatóvá tenni az útjainkat, arra is figyelünk, hogy széppé, hangulatossá alakítsuk a környezetet. Ezért is kértük meg Magyar Zoltán Aranykéz díjas fafaragónkat, hogy készítsen a bejárathoz hegykaput, amit Margit ligetnek neveztünk el. Lentebb, a falu hegyre nyíló végénél is áll egy faragása Zolinak, a Szent Orbán szobor, amit május 25-én az utolsó fagyos szentek napján ünnepelünk. Ez azért fontos, mert ekkor virágzik a szőlő, s a mi életünkben nagy szerepet játszik ez a növény. A Baki-hegy három részből áll, – Alsó-hegy, Felső-hegy, Puszta – a hegyhátak, ahogy távolodunk a falutól úgy lesznek magasabbak, s messziről nézve egyre látványosabbak. Ritka látnivalók is akadnak a hegyben, ahova turistajelzések is vezetnek – vázolja a hegy egyediségét Molnár Károly.

A Margit liget, a kapu és a többi faragás is Magyar Zoltán munkája

Az Alsó-hegyen elérünk egy kápolnához, amit 1884-ben építettet a Horváth család, mellette egy harangláb is áll, amire az 1926-os évszámot vésték. Közelükben egy védett, óriás szelídgesztenye magasodik, aminek az életkorát több mint ötszáz évesre becsülik, törzskerülete megközelíti a hat métert. A matuzsálem körül pihenő padokat építettek, s védettséget jelző táblát is elhelyeztek.

A szelídgesztenye matuzsálem, közelében eltörpül az ember

Felérünk Magyar Zoltán pincéjéhez. A faragó kint van a hegyen, felsége gesztenyét szed, a mester meg éppen gombászni indul, s kapóra jön, hogy a polgármesterrel találkozhat.

-Ezt a pincét meg tudjuk menteni? – kérdezi, s egy idő verte borona épületre mutat, illetve, amennyi még megmaradt az egykor jóval nagyobb épületből.

- Ez a pince 334 éves, nagy részét már elbontották. A fiam a régi pince mögé építette a szép faházát, de ezt a ritka emléket is fel kellene újítani. Vérzik a szívem érte – mondja az idős faragó, s gyorsan megmutat egy naspolyafát is, ami meg legalább kétszáz éves. A polgármester megnyugtatja, nyertek egy pályázaton, amiből a régi pincére is futja majd. Magyar Zoltán a műhelyéül is szolgáló pincéjébe invitál, ahol egy futballista alakot formáz:

-Messi lesz belőle amikor elkészül, de ez még igen „messzi” van – mondja tréfásan.

Magyar Zoltán Aranykéz-díjas faragó éppen Messit „faragja”

Bak azon kevés községek köz tartozik, amit a közeli megyeszékhelyről két úton is el lehet érni. Ha a régi úton Sárhida felől közelítünk, akkor mindvégig Göcsejben járunk. Ha viszont a Kanizsára vezető új úton érkezünk, akkor át kell jönnünk a Felső-Válcika patak hídján, vagyis Göcsej határán. Innen nézve Bak, Göcsej kapujának is számít, de a látvány szempontjából fontosabb, hogy az úton járóknak a falu temploma már messziről integet, s a dombra épült házsorok is fenséges látványt nyújtanak az utazók számára.

A szépen felújított Paolai Szent Ferenc templomnak kalandos a története, megépítéséért a legnagyobb magyar, Széchenyi István fáradozott. A régi templom ugyanis a török korban elpusztult, mint ahogy a falu egykori dicsőssége is akkoriban hanyatlott le. A már 1139-ben említett település a 15-ik században mezőváros, országos vásárt és heti piacot tartó hely volt. „Nagbak” szerepelt az ország első fennmaradt térképén, amit Lázár deák készített 1528-ban. Széchenyi István sorshúzással örökölte meg a falut, s apja óhaját követve mindent megtett, hogy Baknak temploma legyen, ami 1824-re el is készült. Béres János szobrászművész, mint templomépítőt ábrázolja Széchenyit a 2001-ben elkészített alkotásán.

A falu fölé magasodó Paolai Szent Ferenc templom, amit Széchenyi István építtetett

-Ha akkoriban az itt élőknek fontos volt a templom, nekünk is annak kell lennie – mondja Molnár Károly, miközben felkeressük a gondozott parkban álló templomot. Elmondja, első dolga volt az orgona rendbe hozása, ami vagy ötven évig hallgatott, s közadakozással néhány éve sikerült megjavíttatni.

A templom előtti domb alján húzódik a falu régi iskolája, ami Wlassics Gyula egykori Vallás és közoktatási miniszter millenniumi iskolaprogramjának részeként, 1903-ban épült. Az épület az önkormányzaté, benne jelenleg raktár van, illetve varrodának bérlik. Molnár Károly elújságolja, hogy az iskola felújításnak látványtervei elkészültek, amint lehet azonnal pályáznak vele. Felújítják, a tetőterét beépítik, s turistaszállást alakítanak ki benne, mert ilyen szolgáltatással sajnos még rendelkeznek.

A felújításra váró régi iskola, tetőterében turistaszálló lesz

A régi iskolával szemben, a Makovecz Imre által tervezett faluház egyedi tömbje uralja a falu központját. Az organikus építészet remekműve mára országosan védett műemlék lett, s éppen felújítják. Baloghné Bacsa Ibolya a faluház vezetője, s az intézmény minden szerveződése nehéz napokat él meg, hiszen teljes a felfordulás, néhány helyiségbe kellett összesűríteni a dolgaikat. Mindemellett még a művészeti csoportok próbáinak, a szakkörök működésének is helyet kell adniuk. A nagy termekben építőanyagok magasodnak, vagy éppen a burkolás, a festés történik.

A Makovecz Imre tervezte organikus faluház

-Nem szüneteltetünk semmit, mert akkor nehéz volna újrakezdeni. A maradék helyen próbál a Pántlika néptáncegyüttesünk, aminek óvodás, gyermek, ifjúsági és szenior csoportja is van, összesen vagy százan dolgoznak együtt. Büszkék vagyunk Falutéka értékőrző csapatunkra is, ez a húsz fős általános iskolás közösség feltárja, felkutatja a falu értékeit, s megpróbálja tudatosítani, s tovább adni ezeket. Az idei már a második Falutéka kiadványunk, s vannak olyan képeslapjaink is, amelyeken a gyermekek által megrajzolt helyi érékeink tekintenek vissza ránk. A faluházat is sokan látogatják, jönnek csoportok szerte az országból, s külföldről is. Az emlékkönyvünkbe például londoni építészek rajzolták le a turul madárra hasonlító faluházat – mutatja Ibolya.

Baloghné Bacsa Ibolya a faluház vezetője, nem állnak le egy programmal sem a falújítás alatt

-Amikor két ciklussal ezelőtt polgármester lettem, 38 óvodásunk volt. Elhatároztam, akkor érem el a céljaimat, ha legalább száz óvodásunk lesz. Ma ötvennégyen vannak. Az elmúlt évben 15 család költözött Bakra 32 fővel. A baki tó fölött, ami sajnos külföldi kézben van, gyönyörű környezetben tervezzük megnyitni az új lakóház építési területet, amelynek kialakításban nagy szerepe van Császár László jegyző kollégámnak is.

Molnár Károly polgármester: „Mi bakiak együtt örököltük meg azt, amink van, amire büszkék vagyunk, s közösen folytatjuk ennek gyarapítását is”

A már meglévő falurész szélén 73 teleknek jut hely, ezek helyrajzi számait is kijelöltük. Úgy készítjük elő a telkeket közművekkel, hogy például a föld alá visszük a villanyvezetékeket, ne csúfítsák el ezek az utcákat, mint ahogy ez most minden faluban történik. Mi bakiak együtt örököltük meg azt, amink van, amire büszkék vagyunk, s közösen folytatjuk ennek gyarapítását is. Magunkért, s a jövőnkért dolgozunk, örülünk annak, ha ez másoknak is tetszik, s eljönnek megnézni – mondja Molnár Károly.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!