Futás

2017.11.19. 15:51

Futóversenyt tartottak Lentiben

Mintegy 400 futó rajtolt el vasárnap az Iszkiri Futóklub Egyesület Fuss át őszből a télbe elnevezésű futóversenyén.

Korosa Titanilla

Kicsiket és nagyokat egyaránt vártak a szervezők a második alkalommal megrendezett téli futóversenyre. Elsőként a családi- és gyermek 400, illetve 800 méteres futamok indul el délelőtt a Rendezvénytérről a város központi részén haladva, majd együtt vágtak neki az útnak az 5 kilométeres sprinttáv, a 11,2 km és a 21,1 km-es félmaraton indulói.

– A nevezők száma ez alkalommal is túlszárnyalta a várakozásainkat – mondta a versenyt követően Hőninger János a szervezők részéről. – Az 5 km-en 88-an, a 11,2 km-en 91-en, a félmaratonon pedig 74-en indultak el, több országos versenyeken eredményesen szereplő futó is rajthoz állt Lentiben, emellett több mint 100 gyermek is nekivágott a családi futamoknak együtt szüleikkel az inkább őszi, mint téli időben.

A félmaratoni távon a legjobb eredményt a férfiaknál a Kanizsai Futóklub versenyzője, Rudolf Tamás érte el (1:19:03), a nőknél Balogh Manyi Marcaliból (1:38:34).

A versenyen nem állt rajthoz, de jelen volt és nemrég megjelent könyvét is dedikálta Lubics Szilvia ultrafutó.

Az egyesület követő versenyét jövő júniusra tervezi.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!