Fülöp Lajos bácsi, a mutatványos: Ha elfáradok, leülök, aztán megyek tovább

A csengetésre először Tódi, a terrier köszönt éles ugatással. Őt követte Lajos bácsi, aki asztmapipáját szorongatva fogadott bennünket.

– Előállt – mutatott az udvar közepén parkoló monstrumra. – Szépen összeszereltem, és meg is fordultam volna, de valahogy leeresztett a kocsi egyik kereke. Nem mai darab, ahogy a tulajdonosa sem, de a rajongás örök.

Fülöp Lajos nehezen mozog, karjait, lábait megterhelte az évtizedeken át tartó kemény fizikai munka, de idős korára sem pihen a fotelben. Nyaranta a hét vége felé közeledve a céllövölde berendezéseit rendezgeti, takarít, és felkészül a nagy útra. Ismerik szerte a megyében, s számítanak rá a búcsúkon és újabban a falunapokon is.

– A somogyi Nagybajomból származnak a szüleim, mutatványosok voltak egész életükben, de talán mindenki a családunkban – emlékezett vissza. – Itt, Letenyén és környékén bő hatvan éve alig foglalkozott valaki a szórakoztatás ezen formájával, pedig mindenki szeret célba lőni és körhintára ülni. Vettünk egy házat, s itt maradtunk. Dolgos, szorgalmas emberekként hamar megszerették a szüleimet. Édesapám, Fülöp Gyula minden fortélyra megtanított, könnyedén járkáltam a magasban a körhinta tetején, amikor összeraktuk. Sőt, még mielőtt gép hajtotta volna, kézi, jobban mondva lábi erővel hoztuk mozgásba. Néhány barátommal felmásztunk a tetejére, úgy sétáltunk fenn a magasban, mint az artisták. Nem féltettek a szüleink, vagy legalábbis nem mondták. Jó móka volt.

Lajos bácsival kicsit az árnyékba húzódva, de még mindig a kocsihoz közel folytattuk a beszélgetést. Elmondta: feleségével, Edittel fiatalon ismerkedtek meg, az ő családja is ebben a szakmában dolgozott. Gyorsan összekötötték az életüket, lángoló tinédzserszerelem volt, amelyből három fiú született. Olyan társra lelt benne, aki négy évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig mindenben partnere volt, a legnehezebb időkben is kitartott mellette, akkor is, amikor olykor még ételre sem telt.

A következő pillanatban elcsuklott a hangja. – Hiányzik – mormolta. – Rendben tartotta a házat, a kocsikat. Már olyan jól éltünk. Régen megtörtént, hogy az egyik helyszínen nem ment jól az üzlet, s estére nem jutott vacsora. Ő feltalálta magát, elment egy közeli házhoz, kért egy tyúkot, hozzá némi zöldséget, és szervírozta is az ételt. Miután összeházasodtunk, az apósomnál is dolgoztam – folytatta a visszaemlékezést. – Amikor a nyári búcsúk szezonja letelt, szinte minden munkát elvállaltam, hogy a családnak jobb legyen. Beremenden, az állami gazdaságnál három évig teherautó-rakodóként számítottak rám, búzával és kukoricával teli zsákokat dobáltunk fel a kocsira. Ezután dömperesként teljesítettem szolgálatot, s a kőbányában is nehéz fizikai munkát végeztem, sőt olykor a több pénzért az éjszakai műszakokat is elvállaltam. Tavasszal pedig már vártak az alkalmi vidámparkok. Nem csoda, hogy mostanra olykor elszáll a kezemből az erő, mindenütt fáj, tönkrementek az ízületeim is.

Az élet effajta lüktetése sem tántorította el szakmájától. A körhintát már jó ideje egyik fia, Tibor viszi, neki megmaradt a céllövölde. – Mit csinálnék mást? – tette fel a költői kérdést. – Ehhez értek, ez tesz boldoggá, az életemet köszönhetem a mutatványosoknak. Mindenki tudja, hogy az utolsó leheletemig töltöm a puskákat.

Apropó, puskák! Fülöp Lajos 1972-ben lett vállalkozó, a fegyvertartási engedélyt abban az időben még az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapta. Most nyolc légpuskája van, amihez kizárólag megbízható helyről rendel gyári töltényeket. S bár sokan kételkednek abban, hogy ezekkel jól lehet célozni, megnyugtatásul közölte: pár éve az adott távolságból egy hajszálat is eltalált.

– Néhányan úgy érzik, ők bizony jól céloznak, ám amikor kiderül, hogy mellé lőttek, általában elállítják az irányzékot – mesélt tovább.

– Ettől teljesen megváltozik a légpuska karakterisztikája, valóban pontatlan lesz. Igyekszem szólni, ha ilyet észreveszek. Ráadásul többször előfordult, hogy mindenféle körültekintés és koncentráció nélkül telibe trafálták az ajándékokat, amik megsérültek. A hurkapálcikára erősített plüssfigurák a legnépszerűbbek, de lehet lőni Rubik-kockát, sőt körömlakkot is. A játék mindenki előtt nyitott, sokszor az apák hozzák a fiaikat. Mint mindenütt, itt is illik figyelni a másikra. Többször kaptam a töltényből, egyszer a kézfejembe fúródott a lövedék, de az ujjam is megsérült már. Ezért a spicces vagy ittas emberek jobban teszik, ha messziről elkerülik a kocsimat.

Az öreg szerkezetet egyébként egy még idősebb MTZ traktorral vontatja minden helyszínre tulajdonosa. Korábban teherautóval akár Győrbe, Pápára és Ajkára is elhúzta, mostanában viszont az óránkénti 25 kilométeres maximális sebességgel egy-egy zalai település megközelítése is több órába telik. A gyerekeire számíthat, Tiborra szállt át a mutatványosszakma. Hiá­ba féltik Lajos bácsit, akinek az asztma mellett volt szívinfark­tusa, combnyaktörése is, mégsem áll meg, hisz a magyarok szeretik a céllövöldét, lehet az falunapon vagy éppen a közelgő augusztus 20-i ünnepen. Ez a játék nem ment ki a divatból, az internet és a különféle digitális kütyük sem tudták kiszorítani.

– Ha elfáradok, leülök, aztán megyek tovább – mosolygott.