Biokertész

2018.09.22. 09:00

A szuper goji, azaz az ördögcérna

A goji az egyik legújabb „superfoodnak”, szuperélelemnek kikiáltott gyümölcs.

Fincza Zsuzsa

Lycium barbarum Goliat, a nagy szemű ördögcérna – bőséges terméssel hálálja meg a gondoskodást Fotó: a szerző

Többen kérdezték, érdemes-e Zalában is foglalkozni a termesztésével. Naná hogy érdemes! Konténeres, cserepes növényként akár most is ültethetjük – a szakirodalom szerint a kora ősz rá az ideális időszak, de telepíthetjük akár tavasszal is. Sok napsütést igényel, ezért olyan helyet keressünk számára, ahol egész nap része lehet benne. Árnyékos helyen elmarad a virágzása, a termés kötődése, vagy csak későn szánja rá magát. Tápanyagban gazdag talajt kíván, különösen sok káliumra van szüksége. Nálunk a komposzttal dúsított homoktalajon él és virul, a homok miatt az átlagnál kicsit lassabban nő, de sok virágot hoz.

Az ültetéshez a legjobb a 40x40x40 centiméteres gödör, az aljára tegyünk 10 centi vastagon istállótrágyát, komposztból többet, de akkor mélyebb legyen a gödör. Fedjük be feltalajjal, és úgy tegyük rá a cserépből kimentett goji­gyereket. Először a feltalajt, majd a maradék földet tömörítsük köréje, és dugjunk mellé kapaszkodónak kisebb karót. El ne felejtsük alaposan beöntözni!

Fincza Zsuzsa

A goji magvetéssel és dugványozással is szaporítható, az előbbi kicsit macerás és kockázatos, jobb, ha az utóbbinál maradunk, ami gyorsabb és egyszerűbb. A növény földre hajló hajtásai maguktól is meggyökeresednek, vagy vágjunk 10 centi hosszú, leg­alább ceruzavastagságú beérett vesszőket, rakjuk tőzeg és perlit keverékével töltött cserépbe, és teleltessük hűvös helyen. Dugványunk tavaszra me­g­gyökeresedik és hajtani kezd – nyár elején kiültethetjük.

Számítsunk rá, hogy újoncunk gyorsan nő, ezért már az első évben építsük meg a tám rendszerét – kapjon leg­alább két méter magas karót, több növény esetén ezeket léccel összeköthetjük. Kerítés mellé ne száműzzük, mert hamar bebútorozza a szomszéd kertjét is. Nem véletlenül kapta a „közönséges ördögcérna” (Lycium barbarum) nevet, ugyanis föld alatti szárakat növeszt (ezeket nevezték cérnának), amelyekből újabb és újabb föld feletti, kezdetben még törzsetlen, lehajló hajtású cserjéket képes nemzeni – ezek a kis, földből kibúvó „ördögök” –, és a legyökerező ágai révén gyorsan terjeszkedik. A korosabb növény hajlamos tő- és gyökérsarjak képzésére is, ezeket ősszel felszedhetjük, gyarapíthatjuk vele az ültetvényt, vagy a szupercserjére vágyó barátainknak ajándékozhatjuk.

A meglévő gojibokrainkat minden ősszel lássuk el egy egész évre való elemózsiával, a tövek körül egy méter átmérőjű körben dolgozzunk be a földbe egy jó adag istállótrágyát vagy extra mennyiségű érett komposztot, majd be is fedhetjük vele a töveket – az eső, a hólé majd bemossa a tápanyagot. Év közben nitrogénben és káliumban gazdag növényi trágya­lével locsoljuk a földjét.

Lycium barbarum Goliat, a nagy szemű ördögcérna – bőséges terméssel
hálálja meg a gondoskodást Fotó: a szerző

Dédelgetett gojibokraim július második felétől már teremnek, de folyamatosan lelegelem róluk a termést, így mostanában nem is álmodozom a tartósításról. Persze nem bánkódom, hiszen ez a gyümölcs is frissen tartalmazza a legtöbb vitamint. Azt mondják róla, hogy ezüstérmes a „világ legtöbb C-vitamint tartalmazó gyümölcsei” versenyében, de bővelkedik A-, B- és E-vitaminban is. Csaknem az összes mikroelem megtalálható benne, ásványianyag-tartalma is jelentős. Antioxidánsok hadseregével védi egészségünket, de tartalmaz például omega-3 és omega-4 zsírsavakat is, amelyek szív- és érvédő hatásúak, és többek között javítják az agyműködést is.

A Lycium barbarum Kínában őshonos, az ottani hagyományos orvoslás századok óta természetes medicinaként használja. Tudoraik szerint javítja a látást, táplálja a májat, erősíti a veséket. Lassítja az öregedést. Kínai kutatók kísérletei szerint eredményes az Alzheimer-terápiákban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!