120 éve engedték vízre Zalában

2025.06.10. 18:30

Hallotta már a balatoni tengeralattjáró legendáját? A megdöbbentő sztori alapja igaz, ráadásul Keszthelyhez kötődik!

Valóban létezett-e valaha víz alá merült tengeralattjáró a Balatonban? – teszi fel a kérdést a promotions.hu. Úgy tűnik, hogy már 1905-ben próbálkoztak egy búvárhajóval a tóban.

A szerkezetet Udvary Ferenc találta fel, és négyhengeres motorral, valamint akkumulátorral működött. A hajó hivatalos bemutatóját 1905. július 22-én tartották Keszthely kikötőjében.

Valóban találnánk a Balaton alján tengeralattjáró-roncsokat?
Fotó: wikipédia

A búvárhajó néhány métert meg is tett, de az egyik henger megsérült. Szerencsére a legénység időben ki tudott szállni, és a helyi csónakázó egyesület környéken tartózkodó tagjai is segítségükre siettek. Kiemelték a járművet, majd egy újabb útra indultak vele egészen Balatonboglárig. A legenda szerint ekkor ismét motorhiba történt, és a hajó elsüllyedt a tó fenekén, ám a legénység ismét megmenekült. A szóbeszédek szerint a tó mélye több hadi eszközt, járművet is rejt: 1945 telén, kora tavaszán a visszavonuló német csapatok állítólag több Tigris tankot is a Balaton jegére vezettek, ahol azok beszakadtak és a mélybe süllyedtek.

A cikk a veol.hu-n folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában