2025.05.22. 08:00
Balatoni nyár, sztárfellépők, bor és jazz – minden, amit a 2025-ös KeszthelyFestről tudni akar! (galéria, videó)
Színes programkínálattal és új kulturális kezdeményezésekkel készül Keszthely a nyári szezonra. A 2025-ös KeszthelyFest július 4. és 6. között várja az érdeklődőket a belvárosban, mintegy száz programmal, koncertekkel, irodalmi estekkel és gasztronómiai különlegességekkel. A szervezők célja, hogy minden korosztály megtalálja a számára izgalmas élményeket, miközben a helyi közösségek és terek is aktívan bekapcsolódnak a fesztiválba.
Sajtótájékoztatót tartottak a keszthelyi Sétálóutcán, az egyik belvárosi étteremben, ahol a város és a művelődési központ vezetősége ismertette az idei KeszthelyFest programját. Az eseményt a Babos-Piller Jazzduo játéka színesítette, s a dalválasztás sem volt véletlen, hiszen a 2025-ös KeszthelyFest nagyszínpadán az egyik kiemelkedő vendég a KFT zenekar lesz, ezért e csapattól csendült fel az örök klasszikus, a Balatoni nyár.

Fotó: Mészáros Annarózsa
Újdonság: Tolkien Napok a KeszthelyFesten
A KeszthelyFest sajtótájékoztatóján dr. Tóth Gergely, a város polgármestere lelkesen beszélt az idei fesztivál különlegességeiről, miközben egy új kulturális kezdeményezést is bejelentett.
– Most egyelőre kicsiben kezdünk – fogalmazott a városvezető a Tolkien Napok kapcsán, amely Magyarországon is újdonságnak számít. - A rendezvényt a Magyar Tolkien Társasággal közösen szervezzük, és célja, hogy hosszabb távon különleges, akár nemzetközi vonzerővel bíró eseménnyé nője ki magát - mondta, hozzátéve: a programokat az Amazon udvarban és a kastélykertben rendezik, amely a szervezők szerint méltó helyszíne ennek a különleges irodalmi és zenei élménynek. Dr. Tóth Gergely úgy vélte, bár jelenleg szerény költségvetésből dolgoznak, az önálló szervezés révén egyre erősebbé válhatnak, és hosszú távon akár egy olyan eseményt is megvalósíthatnak, „ami esetleg a tengeren túlról is vonzana ide embereket.”

Fotó: Mészáros Annarózsa
Újraélednek a belvárosi terek
A KeszthelyFest idei megújulásáról Kendeh Gusztáv alpolgármester is beszélt a sajtótájékoztatón, hangsúlyozva a fesztivál városi szövetbe ágyazott jellegét.
– Nyilván az, hogy most itt a sétálóutcán vagyunk, Keszthely belvárosában, egy sajtótájékoztató helyszínén, nem véletlen – kezdte, utalva arra, hogy az idei rendezvény tudatosan vonja be az egész belvárost a programkínálatba. A főtéri nagyszínpad mellett a sétálóutca, az Amazon udvar és a Goldmark udvar is helyet ad majd különböző eseményeknek, köztük a visszatérő Jazz Színpadnak és az utcazenészek előadásainak. A Keszthelyfest keretein belül idén immár negyedszer rendezik meg a Keszthelyfest(a) Italianát, vagyis az olasz zene és kultúra programját. Kendeh Gusztáv kiemelte, a KeszthelyFest nem csupán turisztikai látványosság, hanem a helyi közösségek ünnepe is. – Szeretnénk, ha a sétálóutca aktív közösségi színtérré és tartalmas attrakciók helyszínévé válna.
A rendezvény célja, hogy mindenkihez szóljon – a város lakóihoz éppúgy, mint az ide látogató vendégekhez.

Fotó: Mészáros Annarózsa
Minden generációra gondoltak
Stadler Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója kiemelte, az idei KeszthelyFest szervezésénél különös figyelmet fordítottak arra, hogy a belváros minden szeglete megteljen tartalommal.
– Az első és legfontosabb szempontunk az, hogy az összes generációt megszólítsuk – hangsúlyozta. - A fesztivál célja nem csupán a szórakoztatás, hanem az is, hogy a helyiek és az idelátogatók egyaránt otthonosan érezzék magukat a programokon, legyen szó nagykoncertekről, irodalmi eseményekről vagy meghittebb jazz-előadásokról. A sétálóutca, a Goldmark udvar, az Amazon udvar és a főtér együttesen alkotják azt a kulturális tengelyt, ahol három napon át zajlanak majd az események – mintegy száz programmal, fiataloknak, családoknak, idősebbeknek egyaránt.

Fotó: Mészáros Annarózsa
Meghitt pillanatok a Goldmark udvarban
Major Katalin, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatóhelyettese kijelentette, különleges hangulatú programelemekkel készül az idei KeszthelyFestre a szervező gárda. "Személy szerint nekem a kedvenc fesztiválhelyszínem a sétálóutcán a Goldmark-ház udvara. Itt egy kicsit lecsavarjuk a hangerőt, és ide várjuk azokat, akik ki szeretnének kiszakadni egy-két órára a fesztiválok forgatagából", mondta.
Ezen a beülős helyszínen tartják a rendhagyó beszélgetéseket is: szombaton Czutor Zolival, vasárnap pedig Varga Liviusszal találkozhat a közönség. A programot irodalmi, kvíz és zenei estek, gasztronómiai különlegességek és borbemutatók teszik teljessé: a klasszikus ételek mellett vegán és gluténmentes finomságok is elérhetők lesznek, a borok terén pedig nemcsak a hazai neves pincészetek, hanem a helyi borászatok is képviseltetik magukat. Az élményt a KeszthelyFest logós poharakból kortyolt bor teszi majd igazán emlékezetessé.

Fotó: Mészáros Annarózsa
A 2025-ös KeszthelyFestet július 4. és 6. között rendezik, és a Nyugat-Balaton egyik legszínesebb fesztiváljaként várja látogatóit. A rendezvény három napon át kínál változatos programokat minden korosztály számára - beleértve a zenét, művészetet, kultúrát, táncot és gasztronómiai kalandokat.
Július 4. (péntek)
TOLKIEN NAPOK
(Keszthely, Amazon Ház Látogatóközpont udvara):
Garantált programok:
Családi programok a Magyar Tolkien Társaság jóvoltából.
17:00-21:00
Jelmezes fotópont az Amazon Ház előtt
• Tünde hajfonás
• Hennázás
• Társasjátékok
• Kincskereső játék
• Tengwar (“tünde írás”) oktatás
• Kézműves foglalkozások
• „DRÁGASZÁGOK” – Középfölde Vásár
18:00-19:00 Interaktív ismeretterjesztő előadások
20:00-21:00 Tánctanítás, táncház
Színpadi programok:
21:00 „GOLDEN LEAVES”
Kórusművek Tolkien világából
FEST(A) ITALIANA
(Keszthely, Pethő- vagy Goldmark-ház)
18.00-21.00 Előadások:
Dr. Kollár Andrea (SZTE):
Olasz térhódítás a magyar gasztronómiai szókincsben
Dr. Lakó Zsigmond (DE):
A Castello di Spessa tematikus Casanova útvonala
Dr. Török Tamara (ELTE),
Dr. Falvay Dávid (ELTE),
Gyabronka József :
A kávéról – kultúrtörténeti előadás (Dramaturg: Dr. Török Tamara)
Dr. Jankovits László (PTE):
Irodalmi malaclakoma
Sediánszky Nóra (PTE):
Velence asztalánál (PTE)
Dr. Salamon Eszter:
Italia quiz
Dr. Ordasi Zsuzsanna (Károli Gáspár Református Egyetem):
A pécsi Erzsébet Tudományegyetem üdülője: Egy olaszos épület Keszthelyen
Dr. Farkis Tímea (PTE):
A keszthelyi nyári egyetem sajtóvisszhangja a harmincas években –
Moderátor: Horváth Zoltán (SZTE, Vajda János Gimnázium)
Zenei közreműködők:
A keszthelyi Festetics György Zeneiskola Növendékei
JAZZ SZÍNPAD
(Keszthely, Sétálóutca)
18.00 Szabó Lia -Piller Balázs Jazz duó
20.00 Kamilka&Pesti Sikk: Gatsby dalok
22.00 Late Night Jazz
NAGYSZÍNPAD
(Keszthely, Fő tér):
19.00 NemazalányXSofi
22.00 Ivan and the Parazol
23.45 Jauri DJ
- Kiegészítő programok:
Fényfestés
Gasztronómiai kitelepülők
Boros forgatag
Július 5. (szombat)
TOLKIEN NAPOK
(Keszthely, Amazon Ház Látogatóközpont udvara):
Garantált programok:
Családi programok a Magyar Tolkien Társaság jóvoltából.
17:00-21:00
Jelmezes fotópont az Amazon Ház előtt
• Tünde hajfonás
• Hennázás
• Társasjátékok
• Kincskereső játék
• Tengwar (“tünde írás”) oktatás
• Kézműves foglalkozások
• „DRÁGASZÁGOK” – Középfölde Vásár
18:00-19:00 Interaktív ismeretterjesztő előadások
20:00-21:00 Tánctanítás, táncház
21:00 TÜNDE VONULÁS
ZENÉS, TÁNCOS, JELMEZES FELVONULÁS
a Festetics-kastély parkjából az Amazon Házba
Közreműködnek:
Zalai Balaton-part Koncert Fúvószenekar
Darida Táncszínház
Színpadi programok:
21:30 Instrumentális zeneművek Tolkien világából
JAZZ SZÍNPAD
(Keszthely, Sétálóutca)
18.00 Enyedi Sugárka Jazz Tett
20.00 NOIRA
22.00 Malek Andrea Soulistic
NAGYSZÍNPAD
(Keszthely, Fő tér):
19.00 Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar
22.00 KFT
23.45 Yamina DJ
Kiegészítő programok:
Gólyalábasok
Fényfestés
Gasztronómiai kitelepülők
Boros forgatag
KULTURÁLIS KÍSÉRŐPROGRAMOK
(Keszthely, Pethő- vagy Goldmark-ház)
18.00 Zenés(z) beszélgetések
Vendég: CZUTOR ZOLTÁN, énekes, zenész, zeneszerző, szövegíró, tanár, a Belmondo frontembere. Beszélgetőtárs: Stadler Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója
19.00 KVÍZ a QUIZZONE CSAPATÁVAL
Közösségépítő, játszva és szórakozva fejlesztő, értékorientált “kocsmakvíz” minden korosztálynak!
20.00 VERSEK AZ UDVARBAN, GITÁRRA KITÁRVA
Közreműködnek:
Gara Mariann – énekel, kacag, mosolyog, penget
Molnár György – énekel, viccel, nem viccel, de mégis, penget
Bardócz L. Csaba – ír, énekel, mesél, penget
„Mindhárman szeretik a felejthetetlen verseket, a szívbemászó dallamokat, a jó kávét, a finom bort és a – tévesen véletlennek hívott – találkozásokat.”
Július 6. (vasárnap)
TOLKIEN NAPOK
(Keszthely, Amazon Ház Látogatóközpont udvara):
Garantált programok:
Családi programok a Magyar Tolkien Társaság jóvoltából.
17:00-21:00
Jelmezes fotópont az Amazon Ház előtt
• Tünde hajfonás
• Hennázás
• Társasjátékok
• Kincskereső játék
• Tengwar (“tünde írás”) oktatás
• Kézműves foglalkozások
• „DRÁGASZÁGOK” – Középfölde Vásár
18:00-19:00 Interaktív ismeretterjesztő előadások
20:00-21:00 Tánctanítás, táncház
Színpadi programok:
„IN DREAMS” – Dalok Tolkien világából
KULTURÁLIS KÍSÉRŐPROGRAMOK
(Keszthely, Pethő- vagy Goldmark-ház)
18.00 Zenés(z) beszélgetések
Vendég: VARGA LIVIUS, zenész, televíziós személyiség, a Quimby frontembere. Beszélgetőtárs: Villányi Eszter
19.00 KVÍZ a QUIZZONE CSAPATÁVAL
Közösségépítő, játszva és szórakozva fejlesztő, értékorientált “kocsmakvíz” minden korosztálynak!
JAZZ SZÍNPAD
(Keszthely, Sétálóutca)
17.00 Ivett &Jazz Boys
18.00 Gold Orleans trió
20.00 Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint duó
22.00 Majsai Gábor: Swing Star
NAGYSZÍNPAD
(Keszthely, Fő tér):
19.00 Keresztes Ildikó jubileumi koncert
22.00 4S Street
23.45 Bárány Attila DJ
Kiegészítő programok:
Fényfestés
Gasztronómiai kitelepülők
Boros forgatag
Jön a KeszthelyFest 2025
Fotók: Mészáros Annarózsa