2025.04.03. 10:00
Újabb falakat igyekeznek lebontani a "nyílsebes főnemes" előtt (galéria)
Március utolsó hétvégéjén hetedik alkalommal rendeztek évadnyitó agarászatot Mihályfán. A településen székelő Országos Agarász Egyesület rendezvényének különös jelentőséget adott, hogy a szervezet idén ünnepli fennállásának 190. évfordulóját.

Az időjárás nem fogadta kegyeibe az Országos Agarász Egyesület évnyitó programját, de a látványos futtató bemutató azért természetesen nem maradt el
Fotó: brogue.hu
Az ország legrégebbi civil szervezetének elmúlt csaknem kétszáz éve nem volt szüntelen diadalmenet - hangzott el a hagyományos rendezvényen. Az agaras vadászatról és az ehhez nélkülözhetetlen magyar agárról már Szent István korából is maradtak fenn emlékek, illetve a későbbi századokban is sok történelmi személyiség hódolt ennek a szenvedélynek - Hunyadi Mátyástól Széchenyi Istvánig. Az Országos Agarász Egyesület (OAE) 1835-ben jött létre, majd az agaras vadászat virágkora következett, köszönhetően annak is, hogy a szabadságharc után nehéz volt fegyverviselési engedélyhez jutni. Az idő kereke azonban nagyot fordult, az "úri világ fürdővizével" együtt kiöntötték a magyar agarat is, a fajta a kihalás szélére jutott. A hatvanas években, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig című mozifilm (Psota Irén és Darvas Iván főszereplésével) hozta vissza a köztudatba, majd a rendszerváltozás után a megtűrt kategóriából szívós munkával sikerült a támogatottba átsegíteni.

Fotó: Imrei Ferenc
- Legnagyobb eredményünknek azt tekintem, hogy 2022. július 31-től, 74 év szünet után az agaras vadászat ismét engedélyezett lett Magyarországon - szögezte le Keresztes János, aki negyedik ciklusát tölti az OAE elnökeként, neki köszönhető a mozgalom erőteljes zalai jelenléte, ugyanis a szokásjog szerint a szervezet székhelye mindig megegyezik az azt vezető személy lakhelyével. - Közel 300 tagunk van, kiadtunk 16 könyvet és mondhatom, szinte nincs olyan hét, hogy különféle rendezvényeken (vagy éppen két egyetemen, tantárgyi keretek közt) ne népszerűsítenénk ezt a csodálatos kutyafajtát.
A vadászati világkiállítás után új lendületet kapott az Országos Agarász Egyesület
Mely mindenek előtt gyors (nem véletlenül viseli a "nyílsebes főnemes" titulust), de erős és kitartó is és jóval híresebb angol rokonával ellentétben megállja a helyét mostoha talajviszonyok között is. Manapság nyúlra, rókára és aranysakálra vadásznak vele, és a feladatra (ellentétben a puskával) lakott területen is használható. Értékes közreműködő a vadkár-elhárításban is.
- Azt gondoltam, hogy a vadászati világkiállításon való megjelenésünk volt a csúcs az egyesület legújabb kori történetében, de szerencsére ez csak további lendületet adott - folytatta Keresztes János. - Folyamatosan hívnak bemutatókra, előadásokra, sokat járunk a Kárpát-medence határon túli részeire, Szlovákiába és Erdélybe. Utóbbi esetben különösen fontos ez, hiszen Romániában az agaras vadászat ma is tiltott. Reméljük, hogy a mi munkánk is hozzájárul a fal lassú lebontásához, ahogy történt ez idehaza is.
Országos Agarász Egyesület: évnyitó vadásznap
Fotók: Imrei Ferenc