Mit jelentett május 1. Zalaegerszegen száz éve? Meglepő részletek a múltból

A megyeszékhelynél nagyobb számú ipari munkássággal rendelkező Nagykanizsán már 1898-ban sor került május elsejei megmozdulásra: a hatósági figyelmeztetések ellenére mintegy kétszázan vonultak Sáncba, a kocsmakertbe. 1905-ben a kanizsai gyárvállalatok és kisipari műhelyek ötszáz munkása vett részt a körmenetben, 1907-ben már ezren vonultak a sörgyárba, ahol kedélyes népünnepet tartottak.

Jelentéktelennek minősített május elseje, 1905

Zalaegerszegen először a sokat mozgó, ezért többet látott, nagyobb létszámú építőmunkások alakítottak szakegyesületet 1903-ban a tagok gazdasági helyzetének javítására, művelődési lehetőségeik elősegítésére. Az első sztrájkra 1904-ben került sor, amelynek eredményeképpen 10 órára csökkent a napi munkaidő, emelkedett a minimális órabér. A szakegylet mintegy 75 taggal 1905-ben csatlakozott a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségéhez. Más iparágbelieket is szervezkedésre ösztönöztek, a szabómunkások 30–35, a famunkások 18–20, a vas- és fémmunkások 12–14, a cipészmunkások 10–12, a földmunkások 18–20 fővel hoztak létre szakcsoportot.

A Zalavármegye című helyi lap 1905-ben számolt be először a megyeszékhely jelentéktelennek minősített május elsejei eseményeiről: „május elseje a munkások ünnepe, amelyet a szocializmus terjedése tett ünneppé. Zalaegerszegen azonban alig vettük észre, hogy a munkások ünnepet ülnek. Egy-két kisebb társaság kirándulást rendezett. Ennyi volt az egész.”

A szervezett munkások által bejelentett május elsejei népgyűlések, felvonulások, körmenetek hatósági engedélyezésére vonatkozóan a Zala vármegye alispánja által minden évben bizalmasan megküldött, a belügyminiszter rendeletén alapuló útmutatás volt irányadó.

A 20. század elején, az első világháborúig terjedő időszakban Zalaegerszegen tartott május elsejei ünnepségek történéseit főként Kovács Sándor asztalossegédnek a vármegyei levéltárban őrzött visszaemlékezéseiből ismerjük, az ő nevéhez fűződött abban az időben a munkások dalárdájának megszervezése és műkedvelő előadások rendezése.

A fiatalság táncra perdült

1906. május elsején egész nap esett az eső, a szervezett munkásság mégis kivonult Olából a Rákóczi úton, majd a Kossuth Lajos utcán át az Alsó-Becsali csárdába. Ott Baráth János építőmunkás méltatta az ünnep jelentőségét, Czehmeister Magdolna szavalt, utána a fiatalság táncra perdült, az idősebbek estig beszélgettek, poharazgattak. A következő évben több szakegylet taghiány miatt megszűnt – az építőmunkások maradtak teljes létszámmal –, ezért a május elsejei felvonulás elmaradt, csak a Szívhegyen ünnepeltek az egybegyűltek. 1908-ban, a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete megalakulásának évében nem akartak mozdulni a munkások, de egy kis csapat buzdítására május elsején reggel nyolc órakor a cipészmunkások 15–18, a famunkások 12–14, a vas- és fémmunkások 10–12, a sütőipari munkások 4–6, a szabómunkások 18–20, az építőmunkások 80–85 fővel gyülekeztek Olában, hogy felvonulhassanak. A csendőrség és a rendőrség azonban elállta az útjukat, így kisebb csoportokban kirándultak a Szívhegyre, Vízlendvai Mihály kocsmájának kerthelyiségébe, és ott hangzott el Varga Gábor ünnepi beszéde. 

A rendőrség nem engedélyezte

A végrehajtó bizottság 1909-ben bejelentette a hatóságnál a zenés felvonulást, de a rendőrség nem engedélyezte azt, ezért az előző évhez hasonlóan egy városhoz közeli mulatóhelyre, Becsaliba ment ki a 180–200 főnyi társaság. A rendőrség 1910-ben is betiltotta a május elsejei ünnepséget, ennek ellenére a szervezett munkásság elindult Olából. A felvonulást a csendőrség és a rendőrség a Kazinczy téri gyógyszertárnál feltartóztatta és szétszórta. 

A zenekar és a dalárda már korán felsorakozott 1912. május elsejének reggelén Olában. A menet indulásakor rázendítettek a Marseillaise-re, vörös zászlót lobogtattak, és nem törődtek a készenlétbe helyezett rendőrökkel, csendőrökkel és katonákkal. A felvonulók száma megközelítette a háromszázat, voltak köztük nem szervezett munkások is. A rendőrkapitány 1913-ban nem látott törvényes okot az engedély megtagadására, helyt adott a zalaegerszegi munkások kérelmének, hogy május elsején zenés kíséret mellett Ola külvárosból indulva a Rákóczi út, Kazinczy tér, majd Kossuth utcán végig a Baross ligetbe vonuljanak, a vörös zászló használatát azonban megtiltotta. A rend és a szabad közlekedés fenntartásáért a kérvényt benyújtó személyeket tette felelőssé. Május elsején reggel hét órakor elkezdődött a gyülekezés az olai téglagyár előtt, de a kisebb létszám miatt nem szakmák szerint álltak fel. A 250–300 munkás és a dalárda kettős sorokban vonult, mögöttük a csendőrök és rendőrök, valamint a katonaság is készültségben állt. A kisebb tömeg jelmondatokat skandálva elindult, a gimnáziumhoz érve már emelkedetté vált a hangulat, majd dalra fakadt az énekkar és játszani kezdett a zenekar. A felvonulás a Baross liget kerthelyiségénél ért véget. Az ünnepélyen az átutazóban Zalaegerszegen tartózkodó Sneff József – később, 1919 februárjától Nagykanizsa kormánybiztosa – tartott beszédet. Az énekkar műsora után Kovács Sándor szavalt.

A gyülekezési jogról rendelet készült, zöld utat kapott az ünnepség

A belügyminiszter gyülekezési jogot szabályozó 1913. évi rendelete alapján a rendőrkapitány megengedte 1914-ben a május elsejei kivonulást zenekíséret mellett az előző évivel megegyező útvonalon a Baross ligeti vendéglő kerthelyiségében tartandó ünnepélyre. A rendőrhatóság indokai között szerepelt, hogy az engedélyben leírt kikötésekkel „a közrend fenntartása biztosítva van, de egyébként is a munkásság körében a május elsejének megünneplése, s ily alkalmakkor felvonulás rendezése az ország területén megvalósítást nyert”, vagyis általánossá vált. Pár hónap múlva, az első világháború kitörését követően azonban a kormányzat betiltott minden politikai gyűlést.