2025.04.21. 14:30
Ki volt a legszebb kisgyermek 1957-ben Zala megyében? (galéria)
Természetesen minden szülőnek, nagyszülőnek a saját gyermeke, unokája a legszebb a világon, ezért is nagy sikere van, és volt régen is egy-egy szépségversenynek, ahol a szülők büszkén mutathatták meg gyermekük fotóját.
Például a Zalai Hírlap 1957. május 5-ei számában meghirdetett gyermekszépségversenyen. A naponta megjelenő gyermekfotók alapján a lapban elhelyezett szavazólapon lehetett az olvasóknak voksolniuk. Mivel olyan sok volt a jelentkező, a Hírlap meghosszabbította a jelentkezési határidőt június 15-ig.

A lap hasábjain május elejétől többszáz zalai gyermek fényképét közölték, a döntést, hogy ki a legszebb kisgyermek Zalában, az olvasókra bízták. Csaknem tizenkétezer szavazólap érkezett a szerkesztőséghez, nem volt olyan „résztvevő”, aki ne kapott volna több kevesebb szavazatot. Az elsők közé való bejutáshoz már félezernél több voksra volt szükség, s a végső sorrendben az első három helyen végzett gyermekek szavazatainak száma meghaladta a másfélezret is.
A legszebb kisgyermekek
A legtöbb szavazatot, 2507-et Zentai Miklóska (Nagykanizsa) kapta és így ő lett a gyermekszépségverseny győztese. Övé lett a Hírlap első díja, egy gyermekméretű kerékpár. A további sorrend, a szavazatok alapján: 2. Petvilla Márta (Zalabér), 1935 szavazat (egy nagy hajasbabát nyert), 3. Nagy Lalika (Nagykanizsa) 1681 szavazat (egy nagy labdát nyert), 4. Balogh Józsika (Zalaegerszeg) 844 szavazat (egy nagy labdát nyert), 5. Polgár Lacika (Zalaegerszeg) 685 szavazat (egy társasjátékot nyert), 6. Bánki Erika (Zalaegerszeg) 684 szavazat (egy társasjátékot nyert).

Ha valaki emlékszik a szülők, nagyszülők visszaemlékezéséből erre a régi versenyre, arra hogy a családból részt vett valaki kisgyermek, írjon nekünk és a név alapján megpróbáljuk megkeresni a fotóját.
Ki volt a legszebb kisgyermek 1957-ben Zala megyében?
Fotók: ZH-Archívum