2025.04.14. 16:30
Olcsó fenntartani, az ötvenes-hatvanas években imádtuk - megéri hajtani ma is?
Egykor népszerű közlekedési eszköz volt, mára azonban sokan másfajta járművet választanak.
Nagyjából az ötvenes-hatvanas évek fordulójára tehető, amikor Magyarországon elkezdtek meghonosodni az 50 köbcentis kismotorok, sőt, Berva és Panni néven hazai gyártású modellek is felbukkantak a vas-műszaki boltokban. Tömegesen azonban nem ezek a bájos, de kezdetleges szerkezetek, hanem a szocialista importból érkező, változatos minőségű járgányok (Simson, Romet, Komar, Jawa Mustang stb.) terjedtek el az utakon, hiszen már-már luxusnak tűnt a nyergükben ücsörögni ahhoz képest, mint az akkoriban általában még váltó nélküli kerékpárokat hajtani hegyen-völgyön át. Máshonnan nézve ezek az apró kétütemű gépek rövid távokra valók voltak, így az – akár oldalkocsis – nagymotorokkal ellentétben nem igazán pótolták az autókat - írja a Magyar Nemzet.

Nem tűntek el a rendszerváltással
Sokuk a rendszerváltás után is napi használatban maradt, ám a nyugati nyitás új lehetőségeket hozott és átalakította az igényeket. Addig ugyanis két kategória volt elterjedt: a hagyományos felépítésű (nyereggel egy vonalban lévő tank és lábváltó) kismotoroké, mint például a Simson S51; illetve a pedállal indítható és emelkedőn szorgos tekeréssel ösztökélhető mopedeké, amelyek fő képviselője a Babetta volt. 1990 után aztán az új sláger egy harmadik szegmens, a robogóké lett, hiszen könnyű volt felszállni rájuk, a CVT miatt nem kellett sebességet váltani, és megbízhatónak bizonyultak. Meg is indult a használt Yamaha Jogok és társaik tömeges importja, főleg Olaszországból vagy konténerben Japánból, és utódjaik máig részei a hazai utcaképnek.

Előnyök: egyszerű adminisztráció, kevés költség
Ahhoz, hogy megértsük a műfaj lényegét, illetve jövőbeni kilátásait, érdemes röviden átismételni a hazai jogszabályi hátteret. A segédmotoros kerékpár nem minősül gépjárműnek, belső égésű motorja legfeljebb 50 köbcentis lehet, a legnagyobb tervezési sebessége pedig nem haladhatja meg a 45 km/h-t. Lehet a járgány akár három- vagy négykerekű is, és hajthatja legfeljebb 4 kW teljesítményű villanymotor, de egyelőre maradjunk az L1e kategóriába sorolt, vagyis benzines és kétkerekű masináknál, úgyis ezek messze a legnépszerűbbek. Mindegyik vezethető autós (B-s) jogosítvánnyal, vagy AM kategóriás engedéllyel is – utóbbihoz nem kell orvosi alkalmassági vizsgálat, ráadásul 14 év az alsó korhatára, utóbbi a középiskolások számára teszi érdekessé.
A cikk a Magyar Nemzet oldalán folytatódik!