2025.04.19. 12:30
Bella boci és társai: így mentik az őshonos fajtát Zalában
A száj és körömfájás-járvány idején egy igazi szívmelengető történet Zalából. Bella boci mondhatni az ország kedvence lett, együtt izgultunk azért, hogy a nehéz születés után megmaradjon a kis kárpáti borzderes. Szerencsére győzött a gazdák odaadása, szeretete, no meg nem utolsósorban a fajta szívóssága. Id. Soós Balázs, a KellőFarm családi gazdaság alapítója szívesen válaszolt megkeresésünkre: szerinte nagy felelősségünk van a faj fennmaradásáért.

Ifj. Soós Balázs, a KellőFarm családi gazdaság vezetője és a megmentett fiatal kárpáti borzderes, Bella boci.
Forrás: KellőFarm
Tudták, hogy a mai kárpáti borzderes őse a legrégebben honosult szarvasmarha a Kárpát-medencében? „A fajta 2008-ban a Polyán Egyesület révén került vissza Magyarországra Máramarosból és Fogarasból abból a célból, hogy egy Zempléni legelő területet helyreállítsanak. Az első állomány 9 egyedből állt. Az első beszerzést számos kutató út követte Romániába és Ukrajnába, amiknek eredményeképpen 2015-ig az egyesület közreműködésével több mint 100 egyed került magyarországi tenyésztésbe” – közli a Kárpáti Borzderes Egyesület a honlapján. A Debreceni Egyetem kutatói vizsgálataik során megállapították, hogy a kárpáti borzderes koncentrált, 5 százalékot megközelítő zsírtartalmú tejében a mai fajtáknál kedvezőbben alakul a többszörös telítetlen zsírsav tartalom (konjugált linolsav-tartalom), amelynek fontos szerepe van a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések megelőzésében. Az eltökélt várpalotai Soós család a zalai Almásházát választotta, hogy a fajtát mentse, ma negyvenegy szarvasmarháról gondoskodnak. Bella boci hamar az olvasók és a közösségi oldal követőinek kedvence lett. Nehéz születése volt, ám szerencsére túl van a nehezén. A száj és körömfájás-járvány miatt nem hívtak állatorvost, maguk mentették meg és gondozták napokig a kis állatot, mesélte a gazda.

Bella boci boldog élete a farmon
- Bella boci szépen fejlődik, az anyjával van, eszi, iszik, futkározik. A kezdeti oxigénhiányos állapota hamar rendbe jött és a járása is stabilizálódott – felelte érdeklődésünkre id. Soós Balázs. - Nem kell babusgatni, ám nagyon érdekes tapasztalat számunkra, hogy ez alatt a pár nap alatt nagyon erős kötődés alakult ki közöttünk, hálás kis jószág. Egy egészséges kárpáti borzderes borjúnál azért pár hónap eltelik, mire elnyerjük a bizalmát.
Néhány évvel ezelőtt lapunk számolt be arról, hogy miért választotta a zalai dombság egyik eldugott kis települését a Soós család. Mint mondják, megtalálták számításaikat Almásházán, sőt, az ő példájukat követve érkezik nemsokára egy másik család a szomszédságukba.
- Az volt az álmunk, hogy önellátó farmközösséget építsünk. Szerencsére mások sem riadnak vissza ettől az életmódtól. Hamarosan egy fiatal család kezdi meg az építkezést, ők lesznek az első tagja ennek a közösségnek. Mi amolyan inkubátor családi gazdaság vagyunk, a példánk segíthet azoknak, akik ezt az önellátó életformát szeretnék folytatni.

A kárpáti borzderes egy csoda, ellenáll a betegségeknek, ám óvni kell őket
A kárpáti borzderes jó minőségű tejet ad, szelíd és rendkívül ellenálló a betegségekkel szemben. Ezért kiválóan alkalmas kezdő állattartóknak csakúgy, mint a profi állattenyésztőknek. Felvetődik a kérdés, vajon ez a fajta jóval ellenállóbb a járványokkal szemben?
- Nagyon sokféle vélemény születik a járvánnyal kapcsolatban. Kevés szó esik azonban arról, hogy miként érintheti a kárpáti borzderest - amely egyébként itthon még mindig veszélyeztetett fajta - ez a betegség. Egy ipari mennyiségben tartott fajtánál az állomány leölése gazdasági szempontból indokolt a közösség megvédése miatt. Az őshonos fajta megvédése sokkal nehezebb. Hiába kapnánk bármilyen kárenyhítést, a leölt állatokat nem lehetne pótolni, mivel ma Magyarországon nincsen ezer darab belőlük. A világ többi részén pedig szinte semennyi. Nagy kincs tehát az a fajtamentés, amit a kárpáti borzderes tartók végeznek. A járványkezelési intézkedést megértjük, ám ennél a fajtánál nem szabad alkalmazni a teljes megsemmisítést. Fokozottan figyelünk, senkit nem engedünk be, folyamatosan fertőtlenítünk. Abban biztos vagyok, hogy a kárpáti borzderes nagyon szívós fajta. Tíz éve élünk itt, nyolc éve tartjuk ezeket a nemes állatokat, s a kötelező vérvételen kívül állatorvos nem tette be a lábát a farmunkra – fejtette ki véleményét a KellőFarm alapítója.
A kárpáti borzderes jellmezői:
- Kistermetű,
- barátságos,
- tanulékony, tej- és hústermelésre, valamint igavonásra egyaránt hasznos,
- nevét kialakulási helyéről és szürkésbarna színéről kapta.
A farm közösségi oldalán egy szívmelengető videó a kis bociról és társáról, Ragnar kutyusról.