2025.04.20. 14:30
Az ország legnagyobb völgyhídja épült a Balatonnál – csodás fotókkal a képgalériában
Az M7-es autópálya Balaton mellett elhaladó szakaszán 2004 augusztusában kezdődött el az ország legnagyobb völgyhídjának építése. A 41,6 milliárd forintos beruházásról természetesen folyamatosan beszámolt a Zalai Hírlap.

Épül a völgyhíd 2007-ben Győrffy István fotója
Varga Andor újságíró 2006-os riportjából idézünk: „A község a hírnév szárnyán mára eljutott addig, hogy az újságolvasók és tévénézők neve puszta említéséből tudják, mi a nevezetessége: az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszának Köröshegyi völgyhídja, mely 41,6 milliárd forintos költséggel, pontosan három év alatt megépülve, a csúcson 88 méteres magasságban segíti majd át az autókat egy völgyön. A létesítmény akkora, hogy a Balaton felől közeledve már Földvárról látszik. – Az ország legnagyobb hídja épül, s ráadásul pillanatnyilag a kontinensen sem készül ehhez fogható – mondja büszkén Hoffmann György létesítményvezető, a kivitelező Hídépítő Zrt. munkatársa. Ahogy az építkezésen dolgozó százak talán mindegyikének, neki is pályafutása fő műve lesz a lenyűgöző építmény, s a cég M7-igazgatója (a leendő sztrádán folyó híd építőmunkák irányítása tartozik hozzá), Orosz Károly hozzáfűzi: Ilyen munkából egy elég is egy életre. (…) A laikust az építkezés méretei nyűgözik le a helyszínen először (a hőtágulás, illetve az esetleges földrengések miatti biztonsági hézag a híd mind két végén másfél méter!) – a szakembert a kihívás nagysága tartja izgalomban az első pillanattól az utolsóig. Orosz Károly mondta: nincs két egyforma munkanap, amikor az ember reggel belép a területre legalább lélekben felkészültnek kell lennie bármire. A kihívások legnagyobbika volt – bár ez legalább nem egyik pillanatról a másikra rontott a kivitelezőkre – amikor kiderült: menet közben technológiát kell váltani a gyorsabb befejezés érdekében. (…) A munkások egyébként rendkívül vendégszeretők, nem unják a kiemelt médiaérdeklődést, sőt, vannak kollégák, akiket kifejezetten visszavárnának maguk közé. Azt a tévést a leginkább, aki riportját a szemközti szőlőhegyről készített, a magasban beszélgető munkásokat mutató felvételekkel fűszerezte…” (Zalai Hírlap, 2006. november 4.)
A gigantikus építkezést Szakony Attila, Varga György és Győrffy István csodás fotói közül válogatva idézzük fel képgalériánkban.
Az ország legnagyobb völgyhídja épült a Balatonnál
Fotók: ZH-Archívum