Kirándulóhely

2025.03.26. 12:30

Ahol rómaiak fürödtek, most te is gyógyulhatsz – titkos zarándokhely a Balaton közelében (galéria)

A Balatongyörökön található Római-forrás a Szépkilátó alatti domb lábánál helyezkedik el, történelme pedig egészen a római korig nyúlik vissza. Egykor ez a forrás biztosította a vizet az itt álló római villának és fürdőjének, melyek romjait 1938-ban tárták fel, a forrást később Kápolna-kútként is ismerték. Ismerjük meg ezt az eldugott kirándulóhelyet, amely nemcsak káprázatosan gyönyörű, de gyógyhatással is bír.

Ahol rómaiak fürödtek, most te is gyógyulhatsz – titkos zarándokhely a Balaton közelében (galéria)

A meredek lépcső csodás helyszínre vezet

Fotó: Mészáros Annarózsa

A Szépkilátó alatti eldugott kirándulóhely területén a III–IV. századból származó római villa (villa rustica) mezőgazdasági központként működött, és saját fürdővel is rendelkezett. A 11,9 méter hosszú és 15,1 méter széles épület öt helyiségből állt, mindegyik padlófűtéssel ellátva, amelyet a forrás vize táplált. A rómaiak már akkor ismerték a hideg víz gyógyító erejét, amelyet később, a 18. századtól kezdve újra felfedeztek az orvosok, köztük Sebastian Kneipp is.

eldugott kirándulóhely
A Szépkilátó minden évszakban lenyűgöző, ahogyan az alatta található eldugott kirándulóhely is pompás
Fotó: Mészáros Annarózsa

A Római-forrás napjainkban – eldugott kirándulóhely

A Balatongyöröki Ifjúságért Egyesület 2001-ben felújította a forrást, amely ma egy kőkúton keresztül csordogál az árnyas fák tövében. Vize kristálytiszta, környezete pedig igényesen rendezett, padokkal és szalonnasütővel ellátott pihenőhelyet kínál a látogatóknak.

eldugott kirándulóhely
Forrás csörgedezik a domb alatt
Fotó: Mészáros Annarózsa

Kneipp-taposó – természetes terápia a talpaknak

A forrás mellett található Kneipp-taposó a víz gyógyító hatását hasznosítja. Az 1821-ben született és 1897-ben elhunyt német katolikus pap, Sebastian Kneipp dolgozta ki a róla elnevezett vízgyógyászati módszert, mely alapja a vizes és száraz ösvényeknek. Ezek talpunk reflexzónáit stimulálják, így hatnak jótékonyan szervezetünkre és szellemünkre. A taposómedencében különböző méretű és formájú köveken járva a hideg víz serkenti a láb vérkeringését, valamint ingerli a talp reflexzónáit. A helyes használathoz fontos, hogy gólyalépés-szerűen, lassan haladjunk, minden lépésnél kiemelve a lábfejet a vízből. Ezt követően ajánlott hagyni a lábakat megszáradni a levegőn, majd mozgással felmelegíteni azokat. Ez a természetes módszer nemcsak a vérkeringést javítja, hanem hozzájárul a testi-lelki harmónia eléréséhez is.

eldugott kirándulóhely
Relaxálni, pihenni, feltöltődni is remek helyszín a Római-forrás
Fotó: Mészáros Annarózsa

Pihenés és feltöltődés a természetben

A Római-forrás és a Kneipp-taposó egyaránt tökéletes helyszín azok számára, akik a természet közelségében szeretnének feltöltődni, miközben egy kis történelemmel is gazdagodhatnak. 

Meditáció a vizes taposóban:
Ismételjük el csendben, magunkban hétszer az EGYSZERŰSÉG szót, közben koncentráljunk a fejünk tetejére.

Ezután hétszer mondogassuk magunkban az ŐSZINTESÉG szót, közben koncentráljunk a szívünkre.

Majd a köldökközpontunkra koncentrálva hétszer ismételjük el a TISZTASÁG szót.

Ezek után fordítsuk figyelmünket a harmadik szemünkre, mely a két szemöldök között, a szemöldöknél kicsit feljebb van,

és ismételjük el hétszer a BIZTOSSÁG szót, majd kezünket helyezzük a fejünkre és háromszor ismételjük el: EGYSZERŰ VAGYOK.

Ezután kezünket a szívünkre tesszük és szintén háromszor elmondjuk magunkban, hogy ŐSZINTE VAGYOK.

Következő lépésként kezünket a köldökünkre rakjuk és háromszor elismételjük, TISZTA VAGYOK.

Végül kezünket tegyük a harmadik szemünkre és ismételgessük, BIZTOS VAGYOK.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában