2025.03.23. 12:00
A politikus és a polgármester tálalta a vacsorát
Közösségi eseményre várták a helyieket a zalai településen. Disznóvágást tartottak Zalabaksán, napközben feldolgozták a sertés, majd korai vacsorára várták a falubelieket.

Disznóvágást tartottak Zalabaksán, Vigh László és dr. Szalár Edina szervírozták a nap végén a vacsorát
Fotó: Korosa Titanilla / Zalai Hírlap
Disznóvágást tartottak Zalabaksán, első alkalommal közösségi rendezvényként. Dr. Szalár Edina, Zalabaksa tavaly júniusban megválasztott polgármestere a hagyományteremtő céllal életre hívott rendezvényről elmondta, hogy közösségi kezdeményezésre szervezték meg a disznóvágást a helyiek igényét megértve, meghallva és erre reagálva, hasonlóan, mint az elmúlt év végén az adventi gyertyagyújtást, vagy a szilveszteri bált.

Fotó: A szerző
Disznóvágást tartottak Zalabaksán
– Nem csak az ötlet alapul helyi kezdeményezésen, hanem a disznóvágáshoz szükséges anyagi javak, a munka mind-mind a közösség érdeme – hangsúlyozta. – A több mint 600 lélekszámú faluban több szakmabeli is van, akik tudásukat hozzáadták a disznóvágáshoz, ők mindannyian megjelentek.
Toros káposzta és süt hús is készült
Késő délután pedig disznótoros estebédre várták a falubelieket a művelődési házba, ahol zenészek is hozzájárultak a jó hangulathoz. A polgármester hozzátette, hogy további programokat is terveznek, köztük a májusfa állítást, június 8-án lesz a fogathajtó verseny, tartanak még családi napot és búcsút is.
Részt vett a szombati eseményen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője is, aki amellett, hogy megköszönte a meghívást támogatásáról biztosította a település vezetőjét. Az eseménnyel kapcsolatban pedig kiemelte, hogy aki közösségbe jár, az tovább él, ezért fontos, hogy rendezvényeket tartsanak a falvakban, hisz az emberek vágynak a találkozásra, beszélgetésre.
Közösségi disznóvágás Zalabaksán
Fotók: Korosa Titanilla