Rekviem a zalai malomvilág pusztulásáról

Nem, mintha az feljebb lett volna, Zalacséb irányában. Arra is elnézek, de nem látok épületet… Legrégibb, évtizedes emlékeim között kutatok. Még iskolába sem jártam, amikor apámmal gabonát hoztunk tehenes szekéren Salomvárról ide őrölni. Csak annyi él emlékezetemben, hogy hosszú volt az ideszekerezés, meg a malom igen nagy épület volt, s a hídról széles vizet láttam. Azóta sok minden elmúlt, halványodtak az emlékeim. A zalai malomvilág is a múlté lett, pedig a falu emlékeiben évszázadokon át említik a malmot, mint a falu fontos tartozékát.

Zalaszentgyörgyről az első írásos dokumentum 1326-ból való. Akkor a Reszneky család adományozott birtoka volt a település. A birtokhoz tartozott a Zalán járó kétkerekű malom is. 1629-ben a török uralta a falut, az akkori összeírás megemlíti, hogy a templom jó állapotban van, és a malom is működik a Zala folyón. Végül, a malmot az ötvenes években még mi is felkerestük…

A Zala folyó vízimalmai fontos szerepet töltöttek be a megye éltében, hiszen a gabona és más termények, egyéb magok őrlése alapvető volt. A vízimalmok ilyen szerepe, egyáltalán a létezésük véglegesen a múlté lett. A vízimalmok sorsáról többen is értekeztek – úgymond elsiratták őket. Például a 2011-ben kiadott dr. Izsák János és Kummer Gyula munkáját is őrzi, elénk tárja az internet.

De nem csak a malmok pusztultak el, a táj és növényei is megváltoztak. A szerzők szerint a malmok leállításával, a malomzsilipek tönkretételével a réteken drámai mértékben csökkent a többnyire erősen kötött talaj vízszintje, ami a rétek állapotát súlyosan befolyásolta. A múlté lett a gyönyörű Zala-rét. A rét- és legelőgazdálkodás amúgy is jelentősen visszaszorult. Sok helyütt szántóföldi művelésbe fogták a rétek egy részét, vagy éppen ipari üzemeket telepítettek ide – olvashatjuk röviden a környezeti, ökológiai vonatkozásokról, megemlítve még, hogy a rétek romlását, egyre jellegtelenebbé válását, az 1960-as évek elején lezajlott dicstelen Zala-szabályozás (inkább csatornázás) is megpecsételte, amely aztán a malmokat és zsilipjeiket végképpen kikapcsolta a folyó életéből. A szerzők viszont már akkor megemlítették, ha a folyó vízszintjét műszaki létesítményekkel magasabb szinten tartanák, a Zala-rét nagy része gyorsan visszanyerhetné hajdani üdeségét, és az egész Zala-völgy vonzó turisztikai célponttá válhatna. Nem így történt, történik…

Ma már történelem, de tény, hogy a malomvilág pusztulásának előzményei több mint száz évre nyúlnak vissza. Az 1800-as évek végén Zala megye jelenlegi területének vizein még mintegy 100 vízimalmot tartottak számon (Statisztikai jelentés 1876). A szerzők megemlítik, tanulságos adat, hogy csupán Zalalövőn, ezen a néhány ezres lélekszámú településen korábban öt malom őrölt. A középkorban Lövőtől Bérig (valószínűleg Zalabérig) 40 malmot számoltak meg. Zalaegerszegen pedig az 1949-es adat szerint az akkori városhoz tartozó területen és közvetlen szomszédságában hét malom üzemelt, úgymint 

• a Gógán, 
• a Horváth, 
• a Hencz,
• a Gömbös, 
• a Kaszaházi, 
• a Baumgartner 
• és a Vér malom.

Persze, a malmok száma egyébként az elmúlt évszázadokban is folyamatosan csökkent. Oka egyrészt a műszaki fejlődéssel járó teljesítménynövekedés volt, melynek következményeként kevesebb malom is elegendőnek bizonyult az őrlési munka elvégzéséhez. Másrészt meteorológiai okok miatt a kisebb patakok, vízfolyások száma is jelentősen csökkent. Csökkent a Zala folyó vízhozama is, ami szintén a malmok számának fogyását eredményezte. Ettől függetlenül a Zalalövő és Zalaegerszeg közötti mintegy 26 kilométeres folyószakaszon 22 malom működött ebben az időszakban.

A második világháborút követően pedig a molnárság igaztalan anyagi és társadalmi ellehetetlenítése, a malmok 1949 és 1952 közötti államosítása, illetve leállítása a korabeli politika célja volt. A malmok a Malomipari Egyesülések keretében működtek 1949-től 1955 végéig. Az egyesülés jogutódja a Vas-Zala megyei Malomipari Vállalat lett, amely Zala megyében tíz malmot üzemeltetett. Később, a Zala folyó 1960-as évekbeli szabályozásakor a vízimalmoktól távol vitték a Zala folyó vízét, ezzel lehetetlenné tették a malmok működését, az esetleges későbbi helyreállítást. A régi épületek nagyrészt elhagyatottak, az enyészeté lettek az eltelt évtizedek alatt.

Előkerült a zalaszentgyörgyi értéktár hagyatékából egy régi fotó, amelyiken az egykori  zalaszentgyörgyi Stancsics-malom látható. Ma is megcsodálja az ember a kétemeletes hatalmas épületet. Ma már elképzelni sem tudom a hídról, hol állhatott. Lehet, hogy nem is az itteni híd mellett volt? Azóta mindent átépítettek, új töltésen vezet a kávási út, megújult a híd, amin állunk, s a folyó medre is más lett az évtizedek alatt…

A 83 éves zalaszentgyörgyi Györe József segít eligazodni.

- A malom a kávási hídtól följebb volt a Zala mentén, de onnét is jól látszott. A téesz lebontatta az épületet, pedig a nép ennek ellene volt. A Stancsics Jenő bácsi és a Horváth Géza volt a molnár, lassan elhaltak. A téesz akkor épített Bagodban irodaházat, oda hordták el az épület anyagát. Nagyon jó malom volt, szerették a falubeliek – emlékezik vissza Györe József.

A hídról nézve a gyönyörű folyómeder széle rendezett, a rét is gondozott, távolabb gémek várakoznak, csipegetnek rajta.

Letűnt malomvilág, aki mostanság erre jár, fel sem merül benne, hogy innét hiányzik valami – de nagyon!