2025.02.06. 16:05
Madárodúk, madáretetők, ahová az arra járók is tehetnek eleséget (galéria, videó)
A zalaegerszegi Űrhajós Bölcsőde szakmai programjához szorosan hozzátartozik az állatok védelmére való nevelés is. Ennek jegyében újonnan készített madárodúk, madáretetők gondoskodnak a kis madarak védelméről és etetésükről a bennük elhelyezett eleségekkel.
Ily módon már korábban is odafigyeltek az itt telelő madarakra. A madárodúk, madáretetők azonban már megérettek a cserére, a pótlásra. A bölcsőde munkatársai és hozzátartozóik így új menedékeket készítettek otthon, amiket csütörtökön helyeztek ki az intézmény udvarán és a szomszédos parkban található fákra.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Madárodúk: a bölcsődében nem csak a madarakról gondoskodnak
A környezet és az állatok védelmére nevelés fontos részét képezi a szakmai munkának, amelynek eredményeként 2023-ban és 2024-ben is elnyerték az Állatbarát bölcsőde címet, mondta el Tóthné Gróf Andrea vezető. Más állatokról is gondoskodnak, hiszen sünodúk, denevérlak, méhitató és bogárhotel is található az udvaron. Az intézményen kívül cicamenedék, kutyaitató is van, illetve kutyaürülékes zacskók egy ládában.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Mindez a madáretetőkkel együtt, ahová bárki tehet eleséget, az állatbarát szemlélet terjesztését szolgálja. Az Űrhajós Bölcsőde ez irányba tett lépéseit méltatta Bognár Ákos és Szilasi Gábor önkormányzati képviselő, ők madáreleséget hoztak a közösségi programra.