2025.02.06. 13:19
Rekordszámú halálozás Keszthelyen 2025 januárjában
Szokatlanul magas volt a halálozások száma az év első hónapjában Keszthelyen, miközben néhány házasságkötés történt, s megszületett gyerekeknek is örülhetünk.
2025 januárjában jelentősen megnőtt a halálozások száma Keszthelyen: összesen 51 elhunytat anyakönyveztek a hónap folyamán – tájékoztatta lapunkat Futó-Szabó Krisztina anyakönyvvezető. Ez az adat kiemelkedően magas és eltér az eddig megszokott átlagtól.

Fotó: Mészáros Annarózsa
Ugyanebben az időszakban négy pár döntött úgy, hogy hivatalosan is összeköti életét. A Keszthelyi Kórházban megszűnt a szülészet, így arról nincs pontos adat, hogy hány újszülöttel gyarapodott a település, hiszen az anyakönyveket ott állítják ki, ahol a baba születik.
A halálozások száma az Anyakönyvi Osztályt is meglepte, arról nincsen információ, hogy mi állhat e magas szám hátterében.
Az élveszületések és halálozások száma Zala vármegyében 2024-ben
- Zala vármegye lakónépessége 2024. január 1-jén 260 124 fő volt, 0,6%-kal, 1679 fővel kevesebb az egy évvel korábbinál.
- 2024 I–III. negyedévében az előzetes adatok szerint a vármegyében 1185 gyermek született, és 2872 fő hunyt el.
- Az élveszületések száma 14%-kal csökkent, a halálozásoké 2,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. (Országosan a születések száma 10, a halálozásoké 0,2%-kal csökkent.)
- A születések és a halálozások egyenlegeként kialakult természetes fogyás 1687 fővel csökkentette a vármegye népességét, 18%-kal nagyobb mértékben, mint az előző év azonos időszakában.
- 2024 első kilenc hónapjában 984 pár kötött házasságot, közel annyi, mint egy évvel korábban. (Országosan 4,8%-kal csökkent a házasságkötések száma.)
Forrás: KSH

Forrás: ksh.hu