A Vízkereszt ünnepe Hévízen

2025.01.20. 12:33

A megszentelt víz a lelki bajt is gyógyítja (galéria, videó)

Hévízen idén is méltóképpen ünnepelték a Vízkeresztet, Jézus megkeresztelkedésének és a theofánia, vagyis az isteni megjelenés ünnepét. Az eseményen Kim Nyikoláj, a helyi orosz ortodox egyházközség parókusa köszöntötte a híveket, hangsúlyozva az ünnep, a megszentelt víz spirituális jelentőségét és közösségi erejét.

A parókus beszédében kiemelte, hogy Vízkeresztet méltán nevezhetjük a víz ünnepének, hiszen kétezer évvel ezelőtt Jézus belépett a Jordán vizébe, hogy megszentelje azt. Ezáltal a víz, amely az élet alapja, azóta is hordozza Isten kegyelmét. A megszentelt víz – mint mondta – nemcsak testi betegségeink gyógyulását segíti elő, hanem lelkünket is megtisztítja és erővel tölti el.

megszentelt víz
A megszentelt víz a lelket is gyógyítja testi bajokon túl
Fotó: Mészáros Annarózsa

A megszentelt víz ünnepe: Isteni kegyelem és gyógyulás forrása

Hévíz különleges adottságai, a gyógyító tó vize, minden évben egyedülálló hátteret adnak az ünnepi szertartásnak. Az egyházközség immár tizenkét éve szenteli meg a tó vizét, közösen imádkozva ortodox, katolikus, református hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt. A szertartás során a résztvevők hálát adtak a város vezetésének, különösen Naszádos Péter polgármesternek, aki a közösség támogatását és összetartását segíti.

megszentelt víz
"Európában ami leginkább összetart minket, az a kereszténység" - hangsúlyozta Naszádos Péter
Fotó: Mészáros Annarózsa

Naszádos Péter beszédében hangsúlyozta Hévíz ökumenikus hagyományainak jelentőségét. Mint mondta, a kereszténység, amely Európában az egyik legfontosabb összetartó erő, Hévízen különösen fontos szerepet játszik. Gratulált az esemény szervezőinek és kiemelte a többnyelvű szertartás különleges értékét, amely az egység és megértés szimbólumaként szolgált.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!