2025.01.20. 09:30
Töpörtyű rotyogott a januári fagyban (galéria, videó)
Zalaszántón immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a hagyományos Töpörtyűsütő és forraltbor-főző versenyt, amely minden évben összehozza a helyi közösséget és a környékbeli érdeklődőket. Az eseménynek az IKSZT udvara adott otthont, ahol barátságos légkörben, kellemes társaságban gyűltek össze a töpörtyű és forraltbor kedvelők.
Idén tizenöt csapat indult a fesztiválon. Bár a korábbi években ennél nagyobb létszám is összegyűlt, sajnos a betegségek miatt néhány csapat nem tudott részt venni. A zalaszántói rendezvény nem verseny, hanem egy közösségi játék, ahol a legfontosabb a barátság és az együttlét - no és a töpörtyű forraltborral. A szervezők biztosították az alapszalonnát és a helyszíni infrastruktúrát – mindegyik csapat kapott egy területet, asztalokat és padokat, ahol megkezdhették az ínycsiklandó töpörtyűk elkészítését.

Fotó: Mészáros Annarózsa
Roppanó töpörtyű és zamatos forraltbor az igazán jó
A legjobb töpörtyű és forralt bor kiválasztását profi zsűri végezte, amelyben két mesterszakács és egy borász is helyet kapott. A zsűri figyelembe vette a töpörtyű megfelelő állagát, ízét és elkészítésének módját, valamint a forralt bor fűszerezésének harmóniáját.
A fesztivál egyik különlegessége, hogy minden ingyenes. Az elkészült finomságokat – töpörtyűt, zsíros kenyeret és kolbászt – a látogatók szabadon fogyaszthatták, miközben a szervezők gondoskodtak arról, hogy a jó hangulat mindenkit magával ragadjon. Ahogy a főszervező, Szabó Lajos elmondta: – Erről szól az egész dolog – nincs pénzkérdés, itt minden ingyen van, lehet fogyasztani nyugodtan.

Fotó: Mészáros Annarózsa
A fesztivál célja a hagyományok ápolása és a közösség erősítése. A töpörtyűkészítés és a forraltbor főzés nemcsak gasztronómiai élményt nyújtott, hanem lehetőséget adott a találkozásra és a beszélgetésre. A jéghideg levegő igazán forró volt a Gersei-Pethő kúria udvarán.
Töpörtyű fesztivál
Fotók: Mészáros Annarózsa