A 29 éves lány műszaki vizsgabiztos is szeretne lenni

2025.01.15. 09:30

Női autószerelő: Góth Alexandrát már kisgyerekként is jobban érdekelték az autók, mint a babák

Mindig valamit megszerelni, szétszedni és összerakni - mindez gyermekkorától kezdve érdekelte Góth Alexandrát, aki kedvtelésének megfelelően olyan területen választott szakmát, ahol szinte csak férfiak dolgoznak. A majdnem 29 éves vasvári lány a kivételt erősíti, hiszen női autószerelő a Magyar Autóklub Zalaegerszegi Szerviz- és Vizsgapontjában.

- Alapból sem vagyok lányos beállítottságú, a babák helyett sokkal inkább az autók kötöttek le, így már 6-7. osztályos általános iskolás koromban érlelődött bennem, hogy autószerelő leszek. Egy körmendi és egy szombathelyi középiskolát néztünk meg. A körmendi középiskola mellett döntöttem. A mostani nevén a Rázsó Imre Technikumban ráadásul örömmel fogadtak: „megint egy lány”, ahol már végzett egy lány autószerelőként. A képzés 4+2 évig tartott. Az első négy év inkább az érettségire épült, a szakmát elméletileg érintettük, de például hegeszteni, esztergálni tanultunk az iskolai műhelyben. Az érettségit követő kétéves OKJ-s képzés már a gyakorlatra irányult: a zalaegerszegi Autógáz-3 Kft.-nél végeztem el szakmai gyakorlatomat. Traktoros jogosítványt is szereztem - mondta el a női autószerelő.

Góth Alexandra női autószerelő a Magyar Autóklub Zalaegerszegi Szerviz- és Vizsgapontjában
Góth Alexandra női autószerelő a Magyar Autóklub Zalaegerszegi Szerviz- és Vizsgapontjában
Fotó: Pezzetta  Umberto / Zalai Hírlap

Női autószerelő: befogadták férfi kollégái

- A középiskola befejezése után, 2017-ben egy vasvári autószerelőnél kezdtem el dolgozni, majd 2018. január 8-ával a zalaegerszegi Autó-Szántó Suzukinál helyezkedtem el, ahol öt évig voltam. Nagyon szerettem ott dolgozni, sokat tanultam kollégáimtól is, akik teljes mértékben elfogadtak. Évente több alkalommal továbbképzésen vettünk részt Esztergomban. Miután folyamatos a járműipar fejlődése, az autók részegységeinek, többek között a futóműveknek, fékrendszereknek, motoroknak a fejlesztése, magam is fontosnak tartom, hogy lépést tartsak a technológiai újításokkal. Az esztergomi Suzuki-gyárban ezeket ismerhettük meg, amelyekből vizsgázni is kellett.

Góth Alexandrának lételeme a kihívás, az autószerelést éppen ezért kedveli
Góth Alexandrának lételeme a kihívás, az autószerelést éppen ezért kedveli
Fotó: Pezzetta  Umberto / Zalai Hírlap

Jelenleg közúti jármű műszaki vizsgabiztosi alapképzésen tanul

- A Magyar Autóklub Zalaegerszegi Szerviz- és Vizsgapontján 2023 októberében kezdtem el dolgozni, ahol jelenleg egyedül vagyok autószerelő. Nagyon jól érzem itt magam, tetszik a hely hangulata, és a kollégákkal is nagyon jól kijövünk. Elsőként emelőgép-kezelői tanfolyamon vettem részt. Jelenleg közúti jármű műszaki vizsgabiztosi alapképzésen tanulok a budapesti Közlekedéstudományi Intézetben. Tavaly júliusban vizsgáztam elméletből, a gyakorlati vizsgám februárban várható. Azt azért hozzátenném, hogy a vizsgabiztos nagyon meglepődött azon, hogy nő vagyok. 

Alexandrát leginkább a motor és a váltó szerelése érdekli

- Egy autószerelő számára egy jármű valamennyi szerkezeti egysége érdekes. Ha mondanom kellene, hogy számomra mi leginkább, akkor az a motor és a váltó felújítása, szétszerelése, összerakása, mert nagyon összetett feladat. Szeretnék ezen a területen továbbfejlődni a munkám mellett. A futómű szerelése, beállítása is összetett munka, amelyhez fizikai erő is kell. Az elektronika is foglalkoztat, a hibrid és villanyautók szervizelése nagy figyelmet kíván meg az áramütés veszélye miatt.

Alexandrát jó érzéssel tölti el, ha tud másokon segíteni. Mindent igyekeznek megoldani, ami csak belefér szervizük lehetőségeibe
Alexandrát jó érzéssel tölti el, ha tud másokon segíteni. Mindent igyekeznek megoldani, ami csak belefér szervizük lehetőségeibe
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hílrap

„Jó érzés, ha az ember másokon tud segíteni” 

Góth Alexandra vékony, izmos lány, ezért is kérdezik tőle mindig, hogy sportol-e. - Testalkatom örökölt, nem sportolok semmit, hiszen itt a műhelyben az emelgetéssel, a guggolással, a szerelőaknába le-fel járással folyamatosan mozgásban vagyok. A mai fiatalok egyébiránt nem akarnak fizikai munkát végezni, ahhoz pedig, hogy valaki jó autószerelő legyen, a szakmát nagyon kell szeretnie. Az autószerelés ráadásul olyan szakma, amely tele van kihívásokkal, ami nekem a lételemem. Jó érzés, ha az ember meg tud csinálni valamit, és ezzel másokon tud segíteni. Az Autóklubba is sokan jönnek, mi pedig mindent igyekszünk megoldani, ami csak belefér szervizünk lehetőségeibe – mondta végül az Autóklub női autószerelője. 

Manapság már nem különülnek el határozottan a női, illetve a férfi munkák. Vannak olyan szakmák, amelyek végzéséhez jelentősebb fizikai állóképességre, erőre van szükség. Ezek egy férfi számára testre szabottabb területek. Kezd azonban elmosódni az a korábban tűéles határ, amely alapján a szakmák kategorizálásra kerültek a nemek szerint, írja a Szakmát szerzek weboldal, utalva arra, hogy két-három évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy nő autószerelőnek álljon a férfi monopóliumnak számított területen. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában