Meghökkentő bűnügyek Zalában

2025.01.18. 14:00

„Na, végre, hogy megdöglött” – gyilkosság lett a szomszédvita vége

Meghökkentő bűnügyek Zalában sorozatunkban egy borzalmas bűnügyet elevenítünk fel a Zala 1948-as lapszámaiból.

Farkas József ságodi földművesnek és szomszédjának, Kovács Lászlónak közös udvara volt, és ez gyakran adott alkalmat veszekedésre, sőt - a falubeliek szerint nem egyszer - véres verekedésre is. Kovács László amúgy is verekedő, izgága ember hírében állt a faluban.

gyilkosság
Képünk illusztráció.
Fotó: Szakony Attila

 1948. november kilencedikén ismét verekedésre került sor a két haragos között. Kovács László az udvar egyik sarkában trágyát rakott a szekérre, közben pedig trágár szavakkal szidalmazta a szomszédját. Farkas József erre megdühödött és felkapta a keze ügyébe kerülő vasvillát és ütlegelni kezdte szomszédját, aki az elszenvedett súlyos sérülésekbe belehalt. A rendőrség megindította a nyomozást, Farkas Józsefet őrizetbe vették. A boncolás kiderítette, hogy az áldozatnak csak egy lába és egy bordája nem törött el.

Gyilkosság, meghökkentő bűnügyek Zalából – rikkancsverseny
Fotó: Digitális Képarchívum 

A brutális gyilkosság minden részletére fény derült

A zalaegerszegi törvényszék statáriális tanácsa 1948. november 13-án tárgyalta az ügyet. „A tanúvallomások során fény derült a borzalmas bűnügy minden részletére. A vádlottat Kovács egy szalmatépő kampóval megütötte. Ezen Farkas annyira feldühödött, hogy karót ragadott, s azzal valósággal szétverte szomszédja fejét. A tárgyalás folyamán kiderült – az orvosszakértők vallomása alapján -, hogy a kegyetlen gyilkos, mikor az ütlegelésben elfáradt, taposni kezdte a földön fekvő ájult embert, s annak úgyszólván egyetlen belső szerve sem maradt épen. A bestiális gyilkos szörnyű tettének elkövetése után megelégedetten jelentette ki:

Na, végre, hogy megdöglött.

Azzal áthúzta saját portájára a véres hullát, hogy azt a látszatot keltse, mintha Kovács lett volna a támadó.” (Zala, 1948. november 16.)

Városi legendákat hallgatunk hüledezve, megnézzük a legújabb horrorfilmet, a hírekben rögtön rákattintunk egy brutális bűnügyre, vagy egy tragikus balesetre… Hogy miért szeretünk borzongani? Talán, hogy érezzük, milyen jó, hogy mi biztonságban vagyunk, hogy velünk ilyen nem történhet… Ne is történjen! Borzongjunk most közösen régi bűnügyeket olvasva.

A rögtönítélő bíróság szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Farkas Józsefet és 15 év fegyházra ítélte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában