Farsangi bálok a reformkori Zalaegerszegen

Az 1820-as évek zalaegerszegi farsangi báljairól mindössze annyit tudunk, hogy a Zalabéri Horváth família tulajdonában lévő kaszaházi uradalmi vendégfogadóban – ami a Zala folyó hídjának közelében állt – biztosan rendeztek ilyen táncvigalmakat, melyeken részt vehetett a megye hivatalviselő, középbirtokos nemessége is. Erre utalt Deák Antal az 1827. január 7-én, sógorához intézett újabb levelében: Pozsonyban „ma van az első farsangi bál; tudom, a kaszaházi sárga csizmás bálba Te is pendülsz egyet vagy kettőt a híréért.”

A kaszaházi uradalmi vendégfogadó mellett a Zalaegerszeg mezőváros központjában álló, „Arany Bárányhoz” címzett vendégfogadó emeleti nagytermében (a zalaegerszegi nemesi kaszinó tánctermében) rendezték a zalai megyeszékhelyen a legjelentősebb reformkori bálokat. Mivel 1840-től kezdődően az országos napi- és hetilapok – különösen a divatlapok – már rendszeresen tettek közzé tudósításokat Zala megye társasági életéről is, ezeknek köszönhetően a korábbiaknál jóval többet tudunk az 1840-es évek zalaegerszegi táncvigalmairól.

Az 1841. évi farsang idején például nehezen fért meg egymás mellett egy időben a színház és a táncmulatság a zalai megyeszékhelyen. A Honművész számolt be róla, hogy az 1841. január 11-ei vármegyei közgyűlésre Zalaegerszegre érkezett vándor színtársulat csak három nap múlva kezdhette meg előadásait, mert a vendéglő (valószínűleg a Bárány fogadó) színelőadásra alkalmas terme táncvigalomra volt berendezve, amit január 13-án tartottak meg. Utóbbiról jelent meg, ugyancsak a Honművész hasábjain, az első részletesebb zalaegerszegi farsangi báli beszámoló: „Zalaegerszegen január 13-án fényes táncvigalom adatott, melyben szomszéd és saját megyénk nemesb ifjai és hölgyei hagyták múlni az élet perceit az örök enyészetbe. Hogy elmellőzzek minden cifra kifejezést, csak azt mondom e táncmulatságról, hogy némbereink egyszerűleg, de csinosan öltözködtek, úgyszintén ifjaink is. Szépeink egyedül nemzeti nyelven zengték egymásnak örömüket. Cotillon [francia négyes, füzértánc] még nyugóra előtt tartatott, melyet t[ekintetes] I[nke]y K[ázmé]r úr igen rendesen vezetett, s két ízben tapsokkal meg is tisztelteték. De sajnos magyarunk [értsd: magyar táncunk, valószínűleg csárdásunk] csak egy volt, melyért B. úr nyeré el hála köszönetünket. Nyugóráig közöttünk volt Deák Ferenc úr is, ki vígan mulattatá hölgyeinket”. (Inkey Kázmért hölgytársaságokban országszerte az egyik legjobb táncosként tartották számon; Slachta Etelka soproni „úrileány” naplója szerint „pesti modorban” táncolt, rendkívül jól. „B. úr” személyét sajnos nem sikerült azonosítani, Deákról viszont tudjuk, hogy nem táncával, hanem tréfás adomáival szokta mulattatni a hölgyeket.)

Az egy évvel később, Zala vármegye 1842. január 10-én kezdődött közgyűlésének idején szervezett farsangi bál kevésbé sikerült. A Regélő Pesti Divatlap említette, hogy „Zalaegerszegen, közgyűlés alkalmával csak hét nő szerencsélteté a különben fényes előkészületű táncvigalmat”. A hölgyek távolmaradásának a hófúvásos időjárás volt az egyik az oka, a másikat pedig valószínűleg a báli zene színvonalában kereshetjük. A Világ című napilap zalai tudósítója ugyanis azon kesergett 1842 februárjában, hogy „a zsidók Egerszegen majd-majd kitesznek [értsd: túltesznek] a keresztényeken; mi egy ízben a farsangon nyomorú cigányzene mellett jártuk a táncot, ők pedig magoknak trombitás hangászokat hozattak”.

1843-ban január 18-án tartották az első nemesi táncvigalmat a zalaegerszegi kaszinó, azaz a Bárány fogadó báltermében. A Honderű beszámolója szerint „az idő kellemetlensége dacára is meglehetős számmal összegyűlt vendégkoszorú kellemesen mulatott”, és az eseményt különösen a szünet után „Zala lelkes ifjai által eljárt körtánc” tette emlékezetessé. Ugyanerről a farsangi bálról írta a Regélő Pesti Divatlap az alábbiakat: „Legdivatosabb tánc nálunk a francia négyes, legkedvesebb a körtánc; s ezt magok sem tudják szépeink, mily szende-bájlón lejtik, mert ha tudnák, kicsi lábaikat más táncban alig fárasztanák. Társalgási nyelvünk valamint magányos köreinkben, úgy itt is nemzeti volt, s ez örök büszkesége leend Zalának.”

A következő farsangi szezonban, 1844 januárjában két táncvigalom is volt Zalaegerszegen a Bárány fogadóban. A kaszinó báltermében január 17-én rendezték az első, 19-én pedig a második nemesi táncmulatságot, s mindkét időpontban bált tartottak a kaszaházi vendégfogadó tánctermében is, ami bizony megosztotta a szórakozni vágyókat. Az Életképek beszámolója szerint mindkét január 17-ei bál „csínnal és ízléssel volt rendezve, de főképp az első [a kaszinó termében tartott] fölötte fényes és látogatott volt.” Ebben a „legkitűnőbb szépségű hölgyek” mellett részt vett Zala vármegye tisztikara és lelkes ifjúsága (akiket „társalgás és tánc közben fesztelen vidorság s valódi szerénység jellemzett”), sőt Deák Ferenc is jelen volt a mulatságon, és utolsónak hagyta el a termet.

A Regélő Pesti Divatlap a következőképpen mutatta be ugyanezt a bált: „A zalai hölgyek legszebb virágai díszlének a vendégfüzérben, s különösen kitűnő volt S. M. és L. testvérek [valószínűleg Skublics Matild és Alojzia] választékos öltözete. A körtánc többször ismételtetett; kár, hogy némely urak kitanultak belőle, holott ennek elsősége minden táncok fölött rég elismerve van. Társasági nyelv közönségesen magyar volt, kivéve egy-két, egyébiránt igen-igen tiszteletreméltó úrhölgynél, mi annál sajnosabb, mert a példa ezektől legvonzóbb lenne.” (Az Életképek a zalaegerszegi táncvigalmakat említve szintén kiemelte, hogy e farsangi bálok társalgási nyelve „csaknem egyedül a magyar volt”. Ez akkoriban azért számított különlegesnek, mert a művelt nemesi hölgyek korábban inkább németül vagy franciául írtak és beszéltek.)

Még inkább a hazafias külsőségek jellemezték az 1845. január 7-ei farsangi báli szezont megnyitó zalaegerszegi nemesi táncvigalmat, azt ugyanis a néhány hónappal korábban megalakított, honi ipart pártoló Országos Védegylet eszméjének szentelték. A szebbik nem képviselői Zalában készült szerény kartonruhában jelentek meg a Bárány fogadó báltermében, amihez az Életképek tudósítója hozzátette: „e nemes részvét a hazai műipar iránt nemcsak táncvigalmainkban mutatkozik, hanem […] hölgyeink tisztelgéseknél s nagyobb társalgási körökben a legszebb, legillendőbb ruhának a szerény honi szövetet tekintik.”

A következő év elején több farsangi mulatságot is tartottak a zalai megyeszékhelyen. A Nemzeti Újság a következőket írta az 1846. januári zalaegerszegi bálokról: „Táncvigalmaink egymást kergetik eme drága világban! Kuzmanovics Mihály kurta kocsmáros tízkrajcáros vigalmával nyitá meg a farsangot; a magyar még akkor is tud táncolni, ha éhezik.” (Kuzmanovics Mihály valójában zalaegerszegi gombkötő mester és házbirtokos volt, kurta kocsmáját csak szezonálisan működtette, s abban a saját borát adta el.)

Zalaegerszeg utolsó reformkori táncvigalmai azok a bálok voltak, melyeket az 1848-as farsangi szezonban az Arany Bárány kávéházának bérlője rendezett a fogadó tánctermében. A kávés első, január 26-án tartott táncvigalmára nagy számban gyűltek össze a megye kiváltságos osztályának tagjai, a vidéki birtokos és hivatalviselő nemesség, valamint a mezőváros iparos polgárságának és kereskedő zsidóságának képviselői. A Regélő Pesti Divatlap arról számolt be, hogy a bál „meglehetősen fényesen és kackiásan ütött ki”, annak „folyama is egészen jól ment”, csupán egy feltűnni igyekvő fiatalember okozott némi botrányt nevetséges, „túlcifrázott, hetyke bakugrásaival.” A zalaegerszegi kávés második báljára a vármegye újabb közgyűlése alkalmával, február 22-én került sor. Erre a táncmulatságra az Életképek szerint szép számmal összegyűltek ugyan a megye táblabírái és birtokosai, azonban – éppen a közgyűlés miatt – sokkal több férfi, mint nő volt jelen, s az egyedül mulatozó férfiak közül néhányan erősebben becsíptek.

Molnár András