Első látásra, vagy mégsem?

Televíziós valóságshow-val aztán el vagyunk látva rendesen. Vásárolt, koppintott, saját gyártmány, mindenféle akad a kereskedelmi tévékben. Ősi emberi tulajdonság mások életének figyelése, a jó vagy rosszindulatú leselkedés természetes. Amíg nem volt tévé, kénytelenek voltunk egymást, a szomszédot, a rokont figyelni, megítélni, kifigurázni, kinevetni. Mégiscsak hasznot hajt a tévé: nem a sógort szidjuk, hanem Zolit, aki a Renit ócsárolja, merthogy hogy néz már ki?! Igen, arra a gondolok, amelyikben első látásra, oltár, meg minden. Bátrak, le a kalappal, bevállalják a bizonytalant. A legmerészebbek szerintem mégis az úgynevezett kiválasztó pszichológusok. Összepárosítanak, mintha zoknit szortíroznának, aztán a szemük se rebben, amikor a szerintük egymáshoz passzolók heteken át kínozzák egymást. Nem baj, majd jön az új csapat, újra lehet kezdeni az emberkísérletet, azt is szívesen nézzük. Addig se morzsoljuk a saját párunk idegeit, amíg a képernyőre tapadunk. És ez még kettő, amit a tévének köszönhetünk.