Pózvai kirándulókkal a világörökséghez tartozó osztrák kisvárosban

– Jubiláló civil szervezetünk olyan, mint egy többgenerációs família, sorainkban több évtized korosztálya képviselteti magát, így nem egyszerű mindenkinek a kedvére tenni. Ráadásul a szülőkkel, a nagyszülőkkel a csemeték is körülöttünk nyüzsögnek - az utóbbi időkben főleg, köszönhetően a sok fiatal családnak, akik sorra csatlakoznak a közösségünkhöz. A kezdetektől túrázós, kirándulós csapat vagyunk, mindig közkívánatra választunk úti célt, idén nyárra Hallstattot, az adventi időszakra pedig Ljubljanát és környékét néztük ki magunknak – magyarázta Tanainé Farkas Zsuzsanna, az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy az ifjakra tekintettel izgalmas, de az idősebbek és az aprónép által is teljesíthető programot igyekeztek összeállítani.

Azon már túl voltak, hogy túl sok látnivalót zsúfoljanak az egynapos kirándulásokba, hiszen futtában csak egy-egy pillantást vethetnének némelyikre. A céljuk inkább - amellett, hogy együtt töltenek egy jókedvű napot, meghozni a kedvet a visszatérő családi kiruccanásokhoz. A nehezen mozgó idősebbekre tekintettel meg is hagyták egyéni célnak a meredek hegyi úton 15 perces gyaloglással elérhető 7000 éves sóbányát, amelyből akár egész napos program is kerekíthető a bányavonattal, múzeummal, a csúszdával, a bronzkori sómozival együtt. A városka fölött magasodó hegyoromra épített híres Welterbeblick (világörökségi) kilátóhoz persze felreppentünk, no, nem szó szerint, hanem a parkolóktól pár percnyi sétára található felvonóval cirka 3-4 perc alatt. Itt várt ránk a híres kilátópont, ahonnét körpanorámában láthattuk Hallstattal, a tóval s a fenségesen zord hegyekkel együtt. Sajna nem mi voltunk az egyetlen turistacsoport, először nem is értettem, miért álltak olyan sokan sorba egy rúd előtt, kiderült, mindenki a kilátópont "árbocánál" akart fényképezkedni. Nekem nem jött be, a kilátóhídon és a környéken számos sokkal jobb hely kínálkozott. Az ott töltött egy óra alatt megcsodáltuk a vidéket, a hajdani őrtornyot, egy kiállítást, a hegyoldalban legelésző juhokat, az alpesi virágokat, majd visszasiklóztunk közelről is megnézni Hallstattot.

A hegyek és a tó közé, a szűk parti sávra szorított városkában alig 800 lakos él, miközben évente 1 millió látogató is felkeresi. Csúcsidőszakban elviselhetetlenül nagy a zsúfoltság, tiltakoznak is a helyiek, persze csak módjával, hiszen mégiscsak az idegenforgalomból élnek. A színes, fából készült, virágzuhataggal díszített erkélyes házak között baktatva, a kis butikokban pár eurót elköltve a város bájos, aprócska  főterére, a történelmi piactérre értünk. A tér közepén álló Szentháromság-szobrot a 18. században egy helyi sókereskedő házaspár ajándékozta a városnak. A piactér mellett magasodik a képeslapokról, fotókról jól ismert, a város jelképévé vált evangélikus templom az égbetörő, hegycsúcsokkal versengő hegyes tornyával. A belső tere evangélikushoz illően emberléptékű, szerény, a bejárat feletti orgonája viszont nagyon szép hangú. A főtérről balra tartva a sziklateraszon épült templomhoz lépcsőn kaptatva jutottunk fel. A Mária mennybemenetele római katolikus plébániatemplom kéthajós, kétszentélyes késő gótikus csarnoktemplom, a 16. század elején építették egy román kori erődítmény maradványaira. A templombelső különlegessége, hogy bal oldalon egy neogótikus keresztoltár, jobb oldalon egy késő gótikus szárnyas oltár áll, az egyik a polgárok, a másik a bányászok számára épült. A jellegzetes torony alatt csúcsíves, vörös márványkapu, felette jó állapotban lévő két középkori eredetű freskó látható. A templom mellett található szépen gondozott híres köztemetőben is tiszteletünket tettük. Hallstatt olyannyira küzd a helyhiánnyal, hogy a sírkert sem bővíthető, a nagyon régi nyughelyeket 1720 óta 15-20 évente felnyitották, a halottakat exhumálták, a csontokat kifehérítették, a koponyákra gót betűkkel ráírták az illető nevét, születési és halálozási dátumát, és egymásra rakogatva a kápolnában helyezték el. Ügyeltek arra is, hogy a közeli hozzátartozók egymás mellé kerüljenek, a halottak hozzátartozói a mai napig a koponyák megtekintésével róják le a tiszteletüket. A kissé morbid kiállítást (fejenként 3 euróért) naná, hogy mi is megnéztük, – mondanom sem kell, megért annyi pénzt a borzongató élmény – egyébként, mint Ausztriában általában, minden templomba ingyen be lehet menni, leülni, pihenni vagy akár elmormolni egy-két Miatyánkot.

Hallstatt látványosságai közül természetesen nem hagytuk ki a tavat sem, sőt, a kiruccanásunkat egy sétahajózással fejeztük be. A Salzkammergut (sókamrai birtok) Ausztria egyik történelmi tájegysége az Osztrák-Alpok északi peremén, leghíresebb tava a hatalmas hegyek szorításában fjordszerűen tekergő Hallstatter See. A kristálytiszta vizű tavat minden irányból 2-3 ezer méter magas hegyek ölelik, délről a közel 3000 méter magas, izgalmas barlangjairól, merész kilátóiról híres Dachsteinnel. Vissza már nem hajóztunk Hallstattba, félúton kiszálltunk, ahol már várt bennünket az autóbuszunk.