Az év rockzenei szenzációja

2024.08.27. 16:15

Oasis: visszatérő koncerteket adnak 2025 nyarán

Az év rockzenei szenzációját jelenti a britpop műfajának legismertebb és legsikeresebb előadója, a 2009 óta inaktív Oasis visszatérésének híre. A zenekar alapító testvérpárja, Noel és Liam Gallagher kedden jelentették be, hogy 2025 nyarán az Oasis brit és ír turnén vesz részt, s ennek során négy koncertet is adnak a londoni Wembley Arénában.

Gyuricza Ferenc

Az Oasis alapítója, Liam Gallagher az idei Sziget fesztiválon is fellépett Fotó: Sziget

A bejelentés nemcsak azért szenzációértékű, mert 16 év után áll újra színpadra az Oasis, hiszen a modern zenetörténetben voltak már hasonló visszatérések. Az Oasis esetében ehhez azonban arra is szükség volt, hogy a zenekart alapító Gallagher testvérek, az énekes Liam és a gitáros Noel végre kibéküljenek, és szóba álljanak egymással.

Oasis
Az Oasis a britpop műfajának legismertebb zenekara     Fotó: Archív

Az Oasis végét ugyanis a két testvér tettlegességig fajult, végleges összeveszése jelentette. Olyan szintű volt a nézeteltérés közöttük, hogy 2009 óta gyakorlatilag nem is beszéltek egymással. A brit média ezért közölte szenzációként néhány napja az elsőként kiszivárogtatott hírt: Noel és Liam a megelőző időszakban több telefonbeszélgetést is folytatott egymással, amelyek során nemcsak a személyes ellentéteik kerültek szóba, de abban is megegyeztek, hogy felélesztik az Oasist. A kedd reggeli közös bejelentésük ezt az információt erősítette meg. A közösségi médiában közzétett bejegyzés alapján egyelőre csupán egy brit és ír turnéról van szó, amely során 2025 nyarán összesen 14 alkalommal lépnek színpadra, ebből négyszer a híres londoni Wembley stadionban.

Egyelőre csak 14 koncert

Az első koncert július 4-én lesz Cardiff városában, majd másnap ugyanott ismételnek. Július 11-én, 12-én, 19-én és 20-án a zenekar szülővárosában, Manchesterben játszanak. Ezt követik a londoni fellépések, július 25-én és 26-án, illetve augusztus 2-án és 3-án. A turné augusztus 8-án éri el Edinburgh városát, ahol másnap újráznak, míg az utolsó két koncertet az ír fővárosban, Dublinban adják augusztus 16-án és 17-én. Ennél több fellépésről egyelőre nincs szó, zeneipari bennfentesek azonban úgy jósolják, a már bejelentett koncerteket biztosan követi majd egy amerikai és európai turné is, amely során akár Budapestre is visszatérhet a britpop műfajának legendája.

Liam Gallagher a Szigeten

Az Oasis eddig mindössze egyetlen alkalommal lépett fel hazánkban, 2000-ben a Sziget fesztivál egyik headliner, azaz fő előadója volt a zenekar. A karrierjét szólóban folytató Liam Gallagher azóta még kétszer járt Magyarországon, 2018-ban, illetve idén augusztus 9-én, ugyancsak a Sziget meghívására. Ez utóbbi koncerten jelen volt az újságíró-fotós Máté Évi is, aki lapunknak azt mondta: számára Liam fellépése messze kimagaslott az idei Sziget felhozatalából.

– Liam Gallagher egész pontosan azt hozta, amit várni lehetett tőle: minőségi élőzenét, minőségi dalokat, közel tökéletes hangzást és kihagyott megaslágereket – foglalta össze Éva. – A koncerten nem volt semmi ráadás, semmi pacsizás vagy jópofizás, mint ahogy szerelmes monológokat sem kaptunk tőle. Emberünk nem vár olyasmire, hogy a nép skandálni kezdje a nevét, ő maga buzdítja a nagyérdeműt. Liam Gallagher az anyazenekara 30 éves albumát, a Definitely Maybe-t turnéztatta, így a szigetes műsora is e lemez köré épült. Szólóanyagait ezúttal teljes mértékben hanyagolta, de az olyan Oasis-gigaslágereket is mellőzte, mint a Wonderwall vagy a – Chris Marin által idén Budapesten már előadott – Don’t Look Back In Anger, hiába zabálta volna a nemzetközi fesztiválközönség ezeket a dalokat. Liam azonban nem az az ember, aki beadja a derekát holmi alamizsnaosztásnak, s ezt nagyon is jól teszi. Önmagát hozva a fesztivál egyik legjobb koncertjét produkálta olyan ütős dalokkal, mint a Whatever, a Live Forever, vagy a záró Beatles-feldolgozás, az I Am The Walrus, amely azóta is random minden nap elindul a fejemben.

Miről nevezetes az Oasis?

Az Oasis a kilencvenes években kibontakozó új zenei irányzat, az úgynevezett britpop csúcszenekara volt. A csapatot 1991-ben Liam Gallagher alapította Manchesterben, majd röviddel később bátyja, Noel is csatlakozott hozzájuk. Az Oasis kezdeti felállásában Paul Bonehead Arthurs gitáros, Paul Guigsy McGuigan basszusgitáros és Tony McCarroll szerepelt még, utóbbiak azonban egymás után cserélődtek le. A zenekar feloszlásakor a Gallagher fivérek mellett Gem Archer gitáros és Andy Bell basszusgitáros számított csak hivatalosan tagnak, a dobok mögött session-zenészek, mások mellett a Beatles-tag Ringo Starr fia, Zak Starkey foglaltak helyet. Az újjáalakulásban közülük talán Gem Archer vehet még részt, hiszen ő tagja volt Noel Gallagher High Flying Birds elnevezésű zenekarának is, akárcsak a dobos Chris Sharrock, aki 2008-2009-ben turnézenészként szerepelt már az Oasis-ben.

Az Oasis bemutatkozó albuma, a Definitely Maybe 1994-ben jelent meg, s rögtön óriási sikert hozott. Világszerte 6,5 millió példány kelt el belőle, az Egyesült Királyságban pedig a leggyorsabb fogyó bemutatkozó album címet nyerte el. Az 1995-ös folytatás, a (What’s the Story) Morning Glory? még ennél is nagyobb sikert aratott, több mint 17,5 millió példányt adtak el belőle. A kritikusok szerint a (What’s the Story) Morning Glory? a britpop műfajának tipikus mintapéldánya, a stílus valamennyi jellemzője megtalálható rajta.

Polgár Péter a britpop műfajáról

Az Oasis az 1991-től 2009-ig tartó pályafutása alatt összesen hét listavezető albumot készített:

  • Definitely Maybe (1994),
  • (What's the Story) Morning Glory? (1995),
  • Be Here Now (1997), 
  • Standing on the Shoulder of Giants (2000), 
  • Heathen Chemistry (2002), 
  • Don't Believe the Truth (2005), 
  • Dig Out Your Soul (2008), 

valamint nyolc alkalommal vezette a kislemezlistákat. Olyan slágerekkel jelentkeztek, mint a Don’t Look Back in Anger, a Lyla, a Some Might Say vagy a mindenki által ismert Wonderwall. A zenekar jelentőségét mutatja, hogy a mai napig rengetegen hallgatják albumaikat, dalaikat, köztük olyan fiatalok is, akik még meg sem születtek az Oasis legsikeresebb korszakában.

 – A britpop sikere egyrészt annak köszönhető, hogy továbbvitték a nyolcvanas éveket meghatározó new wave hullámot, ugyanakkor a műfaj nagyjai annál jóval gitárcentrikusabb zenével jelentkeztek – magyarázta lapunk zenei szakértője, Polgár Péter, a Sziámi egykori gitárosa. – A legmeghatározóbb britpop zenekarokra olyan előadók voltak hatással, mint Paul Weller, Elvis Costello vagy a Sonic Youth, akik a new wave legnagyobb egyéniségei közé tartoztak. Az ő zenei örökségüket vegyítették a The Beatles dallamosságával és a The Who flegmaságával, így alkottak meg egy teljesen újszerűnek tűnő zenei irányzatot. A britpop szentháromságát az Oasis, a Blur és a Pulp alkotta, közülük talán az Oasis volt a legsikeresebb. Zenészként örülök a visszatérésüknek, mint ahogy annak is, hogy ilyen nagy érdeklődés övezi a kedd reggeli bejelentést. A britpop zenekaroknál az élő zenélés alap, náluk valóban beülnek a dobok mögé és tényleg kezükbe veszik a gitárt, ez mindenképpen pozitívum. Titkon abban is reménykedem, hogy az Oasis visszatérése megfordítja az egyre rosszabb irányba tartó közízlést, én ennek drukkolok a legjobban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!