A közösségi szellemet is erősítették

2023.05.07. 16:00

Kerékpáros utánpótlás verseny és családi nap Kanizsán (galéria)

Vasárnap a Csónakázó-tónál, a kerékpáros központban utánpótlás versenyt és családi napot rendezett a Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület.

Korosa Titanilla

A 13 éves korosztály és az idősebbek a nagy körön versenyeztek

Fotó: Korosa Titanilla

Egy tehetségkutató program keretében kezdett az egyesület gyerekekkel foglalkozni, ma már közel 20 gyermek jár kerékpáros edzésekre. Számukra, szüleiknek, illetve azon érdeklődőknek szervezték meg vasárnapra a kerékpáros és családi napot, akik szerették volna magukat ebben a sportágban kipróbálni biztonságos környezetben, szervezett keretek között. Akinek megtetszett a kerékpározás, be is iratkozhatott.

Az ügyességi pályán már a 6 esztendős kisgyermekek is kipróbálhatták magukat, a kis körön a 9 és 11 éves korosztály versenyzett, a nagy kör a többi korosztálynak szólt a 17 évesekig, illetve a végén felnőtt futammal zártak. A megmérettetésen az egyesület tagjai is versenyezhettek egymással és erősítették a csapatszellemet. Összesen közel 50 nevező érkezett a mountain bike XCO versenyre, ahol a futamokat nem távra, hanem időre hirdették meg, korcsoporttól függően 20, 30, 40 perces futamokat indítottak.

Bacsi Szilárd, az egyesület elnöke elmondta, hogy sikeres volt a rendezvény, olyanok is érkeztek, akik korábban még nem vettek részt ilyen programon – terveik szerint a továbbiakban is szerveznek ilyeneket.

Az eredményhirdetés után a pumpapályán bemutatót tartottak, illetve akik nem versenyeztek, szervezett túrán vehettek részt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!