Staféta

2023.04.21. 15:00

"Az első meccseken bizonyos szabályokat fonetikusan az alkaromra írtam alkoholos filccel" – Őri Árpád az amerikai futballról is mesélt

Folytatjuk a sportolók visszaemlékezéseit felelevenítő népszerű sorozatunkat. Múlt héten Tóthné Szász Kinga a stafétát Őri Árpád egykori amerikaifutball-játékosnak adta át, arra kérve, hogy elevenítse fel a számára legemlékezetesebb nagykanizsai sportpillanatot.

Benedek Bálint

Őri Árpád sportkarrierjét labdarúgással kezdte, ezután az amerikai futball következett, mostanában pedig kerékpározik

Fotó: Szakony Attila

– A nagykanizsai Ady-iskolába jártam, ahol szinte minden sportot kipróbáltam – mesélte. – A futást, a kézilabdát, a súlyemelést és az asztaliteniszt is. A Sétakertben tartottak egy futóversenyt, amin Varga Imre bácsi meglátott és szólt, hogy menjek le a vasútpályára focizni. Ott maradtam a MÁV-NTE kötelékében, a serdülőtől az országos ifjúsági bajnokságig jutottam. Akkor az NB II.-es csapatba nem lehetett bekerülni, ezért a megyei bajnokságban a Tótszentmártonba kerültem egy-két szezonra, majd bevonultam katonának és a nagypályás labdarúgásnak búcsút is intettem. A barátokkal alapítottunk egy városi kispályás csapatot Tubifex néven, akikkel az ötödosztálytól az elsőig meneteltünk.

Ebben az időszakban megsérült: a lábszárában izomszakadás történt, amivel két hétre kórházba is került. Ekkor arra gondolt, hogy itt az ideje, hogy befejezze a labdarúgást. Kijött a kórházból, amikor az egyik kanizsai tízemeletes ház liftjében megpillantott egy plakátot: amerikai futball csapathoz keresnek játékosokat. Felcsillant a szeme, hogy ez valami más, kicsit extrém, vagyis neki való.

– A focipályán mentem, mint a henger, gyakran kaptam sárga lapot, olykor kiállítottak – folytatta Őri Árpád. – Láttam a televízióban, hogy ez nagyon látványos sport, védőfelszerelésben rohannak a játékosok, úgy éreztem, ott a helyem. Jól emlékszem, az első erőnléti tréninget a Sétakertben tartották télen, térdig érő hóban. Negyvenévesen túlkorosnak számítottam a fiatal srácok között, de ott maradtam. Aztán mindenki számára világossá vált: ez egy összetett sport, kell fizikum, ész, kitartás és taktika. Kellett két év, hogy egyáltalán az első meccset vállalhassuk, kiállhassunk a pályára. Aztán 2005 elején megalakult a Nagykanizsa Demons, mintegy száz fiatallal.

Október 2-án jött el a debütálás napja a bajnokságban. A Nagykanizsa ellenfele a bajnokságot uraló Budapest Wolves volt, amely 79-0-ás győzelmet aratott a Mindenki Sportpályáján. A találkozót 1500 néző tekintette meg, ez jel volt, hogy igenis van igény az akkoriban egyre népszerűbbé váló sportágra a városban. Végül nem így lett, a gárda Szepetnekre került. A feltételek adottak voltak, a sportvezetők nyitottan fogadták az együttest. Viszont a folyamatos sérülések miatt a munkaadóknak is elegük lett, hogy az amerikai futballt űző munkatársaik gyakran több hetet töltenek otthon.

– Rengeteg élményt adott a Demons, ugratásokat, vicces sztorikat és máig tartó barátságokat – mosolygott. – Büszkeséggel töltött el, hogy vén fejjel kétszer is bekerültem az amerikai futball magyar válogatottjába, a legjobbak közé. Élveztem minden pillanatát. Bár az elején, amikor tanultuk a játékot, voltak nehézségek, hiszen minden szó angolul volt. Nem beszéltem a nyelvet, ezért az első meccseken bizonyos szabályokat fonetikusan az alkaromra írtam alkoholos filccel, hogy el ne felejtsem, mikor mi következik. A különleges „puska” jól jött, aztán belerázódtunk.

A legemlékezetesebb győzelmük az NB I.-ben egy szomszédvári rangadó volt a megyeszékhelyi Zala Predators ellen a Mindenki Sportpályáján.

– A meccs alatt legalább tizenkétszer fordult a mentő az egerszegi srácokkal – így Őri Árpád. – Ők akkor kerültek fel az élvonalba, a kanizsai hengerrel pedig nem bírtak. Nem volt benne városi ellentét, pusztán osztálykülönbség, átgázoltunk rajtuk, és ahogy a példa mutatja, „ledaráltuk” a csapatukat.

A sport most is az élete része: hét éve mountain bike kerékpározik, vagyis terepen teker, melynek megszállottja lett. Közben csatlakozott a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség (KOKSZ) hagyományőrző csapatához, ahol hobbiból speciális biciklit hajt bemutatókon.

Őri Árpád a stafétát Németh Ferencnek, az FC Nagykanizsa létesítmény- és technikai vezetőjének adta át.

 

Címkék#staféta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!