A szlovén lepárló sója az őstenger ízével

Ahogy egykoron, úgy most is a Piran melletti kemping felé vesszük az irányt, ahol hajdanán a cégünk által telepített lakókocsi várt ránk. Heti váltásban érkeztünk oda a kollegákkal. A változás a korábbiakhoz képest márcsak azért is jelentős, mert Rédicsnél hál' isten nincs várakozás, útlevél-ellenőrzés, s a Maribor és Ljubljana mellett elhaladó autópálya minősége is minden igényt kielégít. Az egykori „fapados” kempingre rá sem lehet ismerni, annyit változott a külleme és komfortja.

Piran a régi időkben is felkapott nyaralóhely volt, s mit sem kopott patinája az évtizedek során. Gazdagságát a szomszédos sólepárlónak köszönheti. A városból gyalog is csak egy ugrás, hogy oda is eljussunk. Štrunján (olaszul Strugnano) három kilométer hosszú partmenti panorámaúton is megközelíthető. A túraösvényt azok is könnyedén bejárhatják, akik nem gyakorlott túrázók, akár a kisgyerekes családok is választhatják.

Föntről nézve, amerre csak a szem ellát, úgy tűnik, az azúrkék tenger összemosódik az éggel. A part rejtett zugai elvarázsolnak. Az egésznek különös hátteret ad a mértani alakzatokat formázó, Adria legészakibb sólepárlója, amely a hajdanvolt Karoling-kort idézi. Ennek az érának a 9. században egyik központja Mosaburg (a mai Zalavár) volt. A lepárló félgőzzel működik, feleannyi munkással, mint az ominózus 80-as években, amikor több mint 60 főt foglalkoztattak. Ám még így is tetemes mennyiséget, napi 50 tonnát termelnek a nyári napokon. A park jelentős hányada ökocélokat szolgál. Ennek központi helyén található múzeumban mutatják be a termelés évszázadok óta változatlan mikéntjét, megőrzendő a mesterséghez kapcsolódó szellemi, kulturális örökséget. A munkafolyamatok nagyrészt most is manuálisak, továbbra is a régi, hagyományos készségeket és eszközöket használják. A munkások jószerivel csak fából készült eszközökkel dolgoznak, a fémet és a műanyagokat lehetőleg mellőzik, lábbeliként környezetbarát klumpát hordanak. A lepárló egykoron (a XV. és XVII. században) a Velencei Köztársaság egyik legjelentősebb lelőhelye volt. Az ásványi anyag jelentőségét mutatja, hogy a rómaiak, a légiókban harcoló katonák „szoláriumot” kaptak, zsoldjukat sóban fizették, az angol „salary" kifejezés is bérezést, fizetést jelent. A szlovén só rendkívül tisztaságának köszönhetően mindig is keresett árucikknek számított, az olíva- és szőlőtermesztés mellett ez jelentette a környék bevételeinek zömét. Futotta belőle varázslatos palazzókra (kastélyokra,) terekre és utcákra Piranban.

A lepárló az ökoparkkal együtt 650 hektáron terül el. A nátriumklorid kristályosodását a Napra és a szélre bízzák. A medencéket az ősi gyakorlat szerint kora tavasszal töltik fel, s az időjárástól függően folyamatosan, augusztus végéig gyűjtik a fehér aranyat. Akár a hímestojásra, úgy ügyelnek a különös kincsnek számító sóvirágokra, nemzetközi nyelven »fleur de sel”-féle végtermékre, amelyet kíméletesen, szigorúan kézzel gyűjtenek össze. Ennek képződésére legalkalmasabb a napsütéses, enyhe széllel járó időjárás, kedvez neki a szárazságot kísérő, burin nevű szél, vagy a vitorlások kedvence, a tramontana, illetve a füllesztő meleget követő, közepes erősségű légmozgás, a maestral.

Hajdanán Szent György-napján (április 24-én) munkások hada lepte el a lepárlót, amikor kezdetét vette a sógyűjtés. Sokak számára ez jelentette az egyetlen bevételi forrást, nem is említve azt, hogy a élelmiszer-tartósítás nélkülözhetetlen elemének beszerzéséről volt szó. A mai napig ezt használják az isztriai pršut (olaszul prosciutto, azaz szárított sonka) konzerválására. A sárkányölő keresztény lovag (Szent György) tiszteletére templomot is emeltek Piranban. A misézőhelyet márcsak azért is érdemes felkeresni, mert tornyából pazar kilátás nyílik az egész városra és a tengerre.

A szlovének ötletességére vall, hogy a lepárlóban visszamaradt vizet és iszapot sem hagyják veszni, azt a thalassoterápia (tengeri gyógyászat) céljaira hasznosítják. Hivatalos biznyítékuk vanna arra nézve, hogy alkalmas az ízületi, reumás és más mozgásszervi bajok kezelésére, de a szépészetben is hasznát veszik, így például narancsbőr esetén. Mindezekhez társul a klíma, a tiszta levegő a maga jótékony, általános közérzetet javító, immunerősítő hatásaival.

Az egész vizes élőhely a kivételes táji és ökológiai értékeknek köszönhetően 1993-ban (szomszédunkban elsőként) felkerült a Ramsari területek listájára. Az iráni kisvárosban (Ramsariban) született egyezménnyel a nemzetközi jelentőségű vadvizeket, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyét védik. A szándék az, hogy Földközi-tenger medencéjében megállítsák az érzékeny, érintetlen vizes területek további pusztulását. A szlovén parton majd' háromszáz madárfajt figyeltek meg. Ezek közül többnek itt van az egyetlen szaporodóhelye. A tájpark jelképe a kis fehér gém. A közepes termetű, társas gázlómadár halakat, kétéltűeket, vízirovarokat fogyaszt, a rá jellemző kivárásos taktikával, avagy futva a sekély vízben, villámgyorsan csap le az áldozatára.Vele szépségben felveszi a versenyt a költöző bütykös ásólúd.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy megízleljük a tengeri sót, legalább csipetnyit a nyelvünk hegyére helyezve. Más ez, mint a konyhasó, annál összetettebb, tele ásványi anyagokkal. Kiérződik belőle az őstenger íze, egyes fajtái akár édeskésnek is tűnhetnek…