Sokan megtalálják számításukat a honvédségnél

2023.02.11. 08:30

Újra lehet önkéntes katonai szolgálatra jelentkezni

Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege – tájékoztatta lapunkat Maksa Tibor hadnagy.

Veszprémi Napló

Elsősorban a 18–25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják

Forrás: hmzrinyi.hu

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ toborzótisztje elmondta, elsősorban a 18–25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete.

Megtudtuk, a kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első két hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, négy hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár) képzést is kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni.

Szavaiból kiderült az is, hogy a fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.

Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, problémamegoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ-program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

Az ÖKSZ alatt legalább hat hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent. Az eddigi ÖKSZ-kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végigcsinálták a kiképzést.

A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a megyeszékhelyek toborzó ügyfélszolgálati irodáiban és a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!