Az év iskolaőre díjat is elnyerte

2023.02.18. 13:00

Hétköznapi hősök Zalában – Deák Attila iskolarendőr a gyerekeinket készíti fel az élet fontos pillanataira

Az év iskolarendőre Zalában díjjal is kitüntetett Attila számára a legfontosabb, hogy a gyerekek saját biztonságuk érdekében kellő ismereteket kapjanak már kisiskolás korban.

Józsa Zsuzsa

Deák Attila a gyerekek körében.

- 1999 januárjában kezdtem Tornyiszentmiklóson a határőrségnél, majd 2007-ben kerültem át a rendőrségre. Először járőr, majd járőrvezető voltam. 2013-ban körzeti megbízottként dolgoztam Csesztregen, és ott lettem iskolarendőr is először. 2018 körül mentem vissza Lentibe, azóta a Lenti Rendőrkapitányság körzeti megbízottja vagyok, valamint a Vörösmarty Általános Iskola iskolarendőre.

A biztonságra és az élet nehéz pillanataira is tanítja a gyerekeket

- Fontosnak tartom, hogy már kiskorban megtanítsuk a gyerekeket a közlekedés, a KRESZ szabályaira is, hiszen gyakran ezen ismeretek birtokában ők szólnak rá a szülőkre, hogy útközben ne használják a telefont vagy kössék be a biztonsági övet. Ők ebben a korban nagyon fogékonyak, érdeklődőek, aktívan figyelnek és kérdeznek. Bízom benne, hogy így később, felnőttkorukra ők is jobban odafigyelnek majd, és ezzel akár baleseteket is megelőzhetnek. Ha csak egy-két gyermek vagy szülőjének az élete menthető meg vele, az már egy nagy siker.

- Minden évben minden osztályt meglátogatok, és az aktuális problémákról beszélgetek velük. Az elsősöknek a biztonságos közlekedés mellett a 112 használatát is megtanítjuk, hiszen volt már rá példa többször is, hogy egészen kicsi gyerekek mentették meg így családtagjuk életet. A nagyobbaknak szabálysértésekről, bűncselekményről tartok előadást többnyire, de ha valami probléma adódik az iskolában – például erőszak a diákok között – akkor az igazgatónővel egyeztetve egyből kimegyek és átbeszéljük a gyerekekkel a történteket. Az intézményvezetővel, Farkas Katalinnal jó kapcsolatunk van, mindannyian a gyerekek érdekeit és biztonságról való ismereteiket szeretnénk erősíteni.

Az év iskolarendőrének választották Zalában

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által 2008. szeptember 1-jén indított, „Az iskola rendőre” elnevezésű program kitüntetését Attila vehette át az előző tanévben végzett kiemelkedő iskolarendőri tevékenységéért.

Deák Attilát az év iskolarendőrének választották Zalában. 
Forrás: ORFK

Az iskolarendőrség nem munka, hanem hivatás

- Nagyon szeretem a feladatom, ezért nem is élem meg munkának. Többször hívnak órára, ahol mindent részletesen átbeszélünk a gyerekekkel; ha éppen nem vagyok beosztásban, akkor munkaidőn kívül is szívesen segítek nekik. Fontosnak tartom ezen a téren is az oktatásuk - mondta Attila, aki maga is büszke apuka. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!