Jó hangulatban telt a Patakai-hegyi verseny

2023.02.05. 15:30

Alma is kell a jó forralt borba

Egyedül a dombhátat borító hótakaró hiányzott ahhoz, hogy valóban a régi időket idéző hangulatban teljen a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület által megrendezett Patakai-hegyi forraltbor-főző verseny.

Gyuricza Ferenc

Horváth László (balról) kínálja a zsűri tagjait, Babics Gábort, Dancs Istvánt és Nyári Pált

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A szombati rendezvény zsűrijének tagjai szerint annak idején ugyanis azért készítettek forralt bort a gazdák, mert télvíz idején ezzel melegítették magukat a pincékben végzett munka során. Törődést a bor továbbra is igényel, s hétvégente be is népesedik a Patakai-hegy, az igazi nagy teleket azonban szinte már csak hírből ismerjük.  

A forraltbor-főző versenynek így inkább már csak szimbolikus jelentősége van, a hegyen gazdálkodók összekovácsolásának egyik eszköze. Ez évben 15 mintával neveztek a szőlőtulajdonosok a minősítőre, ebből kilenc készült vörös, s hat fehér alapanyagból. A zsűri – amelynek tagjai Nyári Pál, Dancs István és Babics Gábor voltak – pincéről pincére járva kóstolta a gőzölgő italt.  

- Tavaly kaptam egy erős kritikát, miszerint az alma hiányzott a forralt borból, így most azt is tettem bele – mondta az egyik helyszínen a gazda, Horváth László. – Én vegyes fehér alapanyagot használok, abba került az alma mellett narancs, szegfűszeg, fahéj, valamint két citromkarika is.  

- Az alma markáns ízt ad a forralt bornak – magyarázta Nyári Pál. – Több éve járunk már ide, érződik, hogy a gazdák megfogadják a tanácsainkat, egyre jobb italokat készítenek. Több helyütt találkoztunk direkttermő fajtákkal, azoknak illatanyaga nagyon jól tud a forralt borban érvényesülni.  

Az idei Patakai-hegyi forraltbor-főző verseny kiemelkedően jó italát Varga Dóra készítette vörös alapanyagból, de a többi résztvevő is kitett magáért, így a zsűri végül tíz mintát jutalmazott arany, ötöt pedig ezüst minősítéssel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!